Elfogult emlékek és keserű jegyzetek - Kortársak Bajor Giziről

2018. május 19.

Bajor Gizi százhuszonöt éve, 1893. május 19-én született. Furcsa, hogy amikor erre emlékezünk, értelmetlen halála jut először eszünkbe. Ha tetszik, ha nem: Bajor Gizi ezzel a tragédiával lett maradandó tagja a magyar színháztörténetnek. A hálátlan utókor hajlamos lett volna egy idő után megfeledkezni róla, noha a Nemzeti Színházban majd négy évtizeden keresztül játszott, s felejthetetlen alakításokkal lepte meg a közönséget. 

Már növendék korában feltűnt a Nemzeti Színházban, majd Ambrus Zoltán igazgatásának első esztendejében, az 1917–1918-as évadban került az élvonalba; Hevesi Sándor 1922-től már rá építette a repertoárt. Klasszikus és modern drámai művekben, vígjátékokban, sőt bohózatokban is páratlan alakítást nyújtott. Részletesen kidolgozta, megszerkesztette és felépítette szerepeit. Kivételes beszédtechnikájával, mimikai készségével, humorával és átváltozó képességével a legellentétesebb jellemű figurákat teremtette meg – akár ugyanabban az előadásban. 
 
Bajor Gizi színészi adottságait gyakran Eleonore Duse tehetségéhez mérték. Hevesi Sándor Hat év magyar színházművészete című tanulmányában kijelentette, hogy Herczeg Ferenc „fölöttébb érdekes és finom” alkotásában, a Szendrey Júliában Bajor olyanféle lelki folyamatot élt végig a színpadon, amilyet a Nóra harmadik felvonásában az olasz színésznő produkált, akit Bajor ebben a szerepében sohasem látott; s „Duse közelségébe jutni a mai színjátszás teljét és csúcsát jelenti”. [1.]
 

 

 

 
Bajor Gizi mint Szendrey Júlia. Partnere: Uray Tivadar mint Trubeckoj herceg  
Herczeg Ferenc: Szendrey Júlia. Nemzeti Színház, 1930.
 
Bajor Gizi különös egyéniségét, drámai erejű színpadi játékát, magánéletének különös fordulatait a huszadik századi magyar irodalom jeles alkotói idézték fel. Aki valaha kapcsolatba került Bajor Gizivel, nem tudta magát kivonni hatása alól. Először talán Csathó Kálmánt babonázta meg, így a fiatal színésznő alakja már 1916-ban feltűnt az Új Idők című hetilapban Csathó Ibolyka-elbeszéléseiben. Az író, aki egyúttal a Nemzeti Színház rendezője volt, nem festett éppen hízelgő képet a korszak színinövendékeiről: „Akkoriban a színművészet azzal kezdődött, hogy a kis leány bújta a könyveket, szavalt, mórikálta magát a tükör előtt, aztán pedig annak rendje-módja szerint lángoló szerelemre gyulladt Odiot Maxime vagy Duval Armand iránt, akivel végül egy nyári alkonyaton szülei átkától kisérve megszökött.” [2.]
Bajor Gizi Villaret Fanni szerepében Mikovényi Attilával (Georges)
Lucien Népoty: Kicsinyek
Nemzeti Színház, 1914

Siklóssy Pálra, aki Hevesi Sándor igazgatása idején a Nemzeti Színházban segédrendezősködött, hasonló hatással volt a fiatal Bajor Gizi. Ő azonban nem szépirodalmi műben idézte fel a színésznő alakját. Életének érdekes emlékeiből németországi emigráns éveiben Találkozások címmel karcsú kis kötetet állított össze. Ebben meglepő vallomással szólt róla: „Bajor Gizivel először a ligeti Gerbaud-ban találkoztam. Mert a Városligetben is volt Gerbaud, régi kényelmetlen székekkel. Sok lépcső vezetett a villaszerű főépületbe. Mi a kertben ültünk. Az első világháború sebesült katonái javára rendezett délutánra gyűlt össze rengeteg idős ember. A művészek autogramot adtak. Gizi, Ághy Erzsi és még néhány színiakadémiai növendék árulta ezeket az autogramos műsorokat.Én első hosszúnadrágos ruhámban feszítettem, Gizi szokott kedvenc rakott szoknyájában és matróz blúzában mosolygott asztalról asztalra. Olyan charme sugárzott belőle, hogy senki sem tudott neki ellenállni, egykettőre eladta összes műsorait. Körútja után visszaült hozzánk fiatalokhoz, én elfogódottan néztem, majd lenyeltem a szememmel. Végül még is meg mertem jegyezni, hogy láttam már játszani. Odáig nem jutottam, hogy bevalljam, milyen felejthetetlen élmény volt számomra. Egy francia vígjátékban, a Kicsinyekben játszotta a kislányt, a nagyon tehetséges, korán meghalt Mikovényi Attila volt a partnere. […] Én aznap éjjel Gizivel álmodtam, és nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ő tett férfivá. […] Már első pillanattól éreztem, hogy Gizi el fogja homályosítani kolléganőit. Paulay Erzsi, a Nemzeti Színház volt igazgatójának a lánya, Váradi Aranka, a Színművészeti Akadémia igazgatójának a lánya, az örök riválisok, a még szóhoz sem jutott Tasnády Ilonával (a nagy Náday menye), mind Gizi ellen fordultak. Kézenfekvő volt, hogy Ambrus lelkesedésére hivatkoztak; Gizi azért kapja a szerepeket, mert az igazgató szerelmes belé. A közönséget ez mind nem érdekelte, és a húszas évek elején, mikor én a Nemzetibe kerültem, Gizi már a Bajor volt. Első lett, és jóformán haláláig csaknem egyeduralkodója volt a magyar színpadnak.” [3.]
Bajor Gizi feltűnik Rácz Vilmos Szúrás kizárva című memoárjában is. Rácz párbajkódexét gyakran forgatták, akik lovagias ügybe keveredtek, de szélesebb körben csak a második világháború éveiben ismerték meg nevét, ő szerkesztette a Színházi Magazint. Az újságíró Bajor Gizivel 1912 őszén Szliácson ismerkedett meg, ahol a Beyer család nyaralt, majd úgy alakult, hogy egész életében a színésznő közelében élt. Ismerte mindhárom férjét: Vajda Ödön ügyvédet, Paupera Ferenc bankigazgatót és dr. Germán Tibor gégészprofesszort. Matrózblúz és morfium címmel írt portréjának különösen az a része érdemel figyelmet, melyben a színésznő életének egyik legnehezebb időszakát idézte fel: „Ami szerepet kapott, azt halálpontosan, önmaga lényét száz százalékosan beleadva játszotta meg. Így érte el, hogy immár nemcsak az ország legelső színésznőjének tartották, hanem jelképnek is, akire csak felnézni lehetett. Aztán jött az újabb nem várt bomba. Mint mindig, amikor ez a szerencsétlen Thália-istennő biztonságban érezte magát. Gizi életének szálait a sátán múzsái bogozták. Először csak azt vette észre, hogy a nagyhírű professzorból, illetve annak feleségéből egy üldözött férfi felesége lett. A kitűnő orvos nem operálhatott többé. Bujdosnia kellett. Valahogy átvészelték a nyilas időket, aztán a szörnyű budapesti ostromot. Mikor ez is elmúlt, Germán Tiborból egyetemi tanárt csináltak. Gizikénk ismét régi nagyságában tündökölt. De én már nem az első sor ötödik székéből csodáltam rendkívüli lényének főpróbáit és premierjeit, mert magam is nyakig ültem a bajokban. Mint újságírót nem tűrtek meg, kitelepítettek, majd kitiltottak Budapestről is. Gizi, a jó barát, akkor sem hagyott el.” [4.]
 
Bajor Gizi és Germán Tibor otthonukban az 1930-as évek végén
 
Magyarország német megszállásának hónapjairól, a szörnyűséges nyilas időkről, Budapest ostromáról gyakran szóltak a Bajor Gizire emlékezők, s fennmaradt néhány olyan dokumentum is, mely bizonyította, hogy a Nemzeti Színház Corvin koszorúval kitüntetett vezető művésze bátran segítette az életveszélyben lévő, jogfosztott zsidó üldözötteket. Heltai Jenő 1944. március 19-től 1945. április 12-ig írt naplójegyzetei Négy fal között címmel a közelmúltban láttak napvilágot. Az írót és családját szoros kapcsolat fűzte Bajor Giziékhez. A művésznő két Heltai-darabban is játszott: 1924-ben A masamód Vilmájaként lépett színpadra, 1936-ban pedig Zilia szerepét alakította A néma levente című vígjáték legendás előadásán. Mindkét művet a Magyar Színház vitte színre. A zsidótörvények következtében Heltai Jenő és Germán Tibor sorstársak lettek, ez tovább mélyítette barátságukat.
 

Heltai Jenő és Bajor Gizi A néma levente premierjén
Magyar Színház, 1936

Bajor Gizi és Heltai Jenő dedikál
a Színházi Élet boltjában, 1936

Nem meglepő tehát, hogy Heltai naplójában gyakran szerepel Bajor Gizi neve, a napvilágra került tények azonban megdöbbentőek, eddig egyetlen Bajor-életrajzban sem szerepeltek. Heltai 1944. április 7-én ugyanis ezt írta: „[Germán] Tibort csakugyan el akarták vinni, míg az árja–párja rendelet meg nem jelent, rettenetesen le volt törve, azóta egy kicsit magához tért már, Gizi is.” [5.] A bizonytalanságot és a kiszolgáltatottságot mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy egy korábbi, március 29-én kelt, mondat még arra utalt, hogy férje védelmében „Gizi rengeteg okmánnyal jelentkezett, és megfőzte a németeket”. Heltai vissza-visszatér Bajor Gizi életkörülményeire, rögzíti a róla érkező apróságokat. Például azt, hogy „»keresztényi türelemmel« viseli a zsidóságot”. [6.] Nem mulasztja el feljegyezni, amit Nádor Jenő újságíró elbeszéléséből megtudott: Amikor Nádor a színésznőnél vacsorázott, „Gizi megcsókolta a sárga csillagját. Tibor sem olyan nyilas már, mint amilyen volt. A zsidó rokonság állandóan ott van Gizinél. A Lajos utcai élelmijegy-hivatal előtt Gizi is sort állt, felismerték, helyet adtak neki.” (1944. május 4.) [7.] De ki gondolta volna, hogy a legfelsőbb kormányzati körökkel kapcsolatot tartó Bajor azért nem merte Heltaiékat meglátogatni, mert félt nyilas sofőrjétől. [8.]  Aztán 1944. június 16-án mégis rászánta magát a találkozóra, sőt férjét is magával vitte: „Gizi és Tibor itt voltak, figyelmeztettek arra, hogy kézzel-lábbal viaskodjunk, mert kiirtanak minket. Ennek mind nagyobb a valószínűsége. Gizi arra biztatott, hogy forduljak mentesítésért Imrédyhez vagy Jarosshoz. […] Gyaláztak, mert nem voltam hajlandó kegyelmet kérni. Gizi is, Tibor is sírt, talán az volt az érzésük, hogy az életben nem látnak többet minket.” [9.]

 
Bajor Gizi Budapest ostroma idején. Diósy Antal akvarellje, 1945
Magántulajdon
 
A makacskodó Heltai meggyőzése mellett Bajor Gizi megpróbálta a lehetetlent, s beszélt „valami kultuszminiszteri emberrel”, és „zokogott” az író érdekében, ám azt a választ kapta, hogy késő. (1944. július 2.) [10.] Szerencsére a deportálást leállították… Ezt követően Bajor Gizi közbenjárt Heltai Jenő sógornője mentesítéséért, melyet 1944. október 6-án Fröhlich Erzsébet meg is kapott. [11.] Feljegyzésre méltó tett volt, hogy 1944. december 21-én a mindig örömmel adakozó színésznő – az ínséges időben óriási gesztussal – öt szivart küldött a nemrégiben még körülrajongva ünnepelt, jeles drámaírónak. [12.]

Jean Cocteau: Szent szörnyetegek. Partner: Ráday Imre
Nemzeti Színház Kamaraszínháza, 1945

Heltai Jenő azt sem mulasztotta el megörökíteni, hogyan alakult az ostrom után, a szovjet megszállást követően Bajorék sorsa. Megtudjuk, hogy Péchy Blanka színésznő, a Szovjetunióban ártatlanul kivégzett kommunista Magyar Lajos özvegye, Bajor színiakadémiai osztálytársa „megmentette Gizi villáját, melybe az orosz parancsnokság költözik, már javítják is a házat.” (1945. március 8.) [13.]  Igaz, hogy tíz nappal később, március 18-án aztán szépen kitették a lakókat…[14.]  

A feljegyzések egy hónappal később megszakadtak – Heltai Jenő bekapcsolódott a lázas újjáépítésbe. Csakhamar lefordította Jean Cocteau Szent szörnyetegek című színjátékát –a háború után ebben lépett fel elsőként Bajor Gizi. A művet a Nemzeti Színház Kamaraszínházában 1945. október 4-én mutatták be. Majd a Magyar Színház Bajorral a főszerepben 1945. december 7-én felújította A néma leventét; ezzel jelezve, hogy a színházi élet – egyelőre – visszatért a régi kerékvágásba. 

 

 
Vajon Heltai Jenő, Csathó Kálmán, Siklóssy Pál és Rácz Vilmos írásait olvasva gazdagabb lett a Bajor Giziről kialakított képünk? Vagy az apró érzéseket, hangulatfoszlányokat, kiszínezett történeteket, titkokat kellő távolságtartással szemléljük? Furcsa, hogy éppen a legnagyobb magyar színésznő életéről nem született igényes összefoglalás, pedig életének nincs olyan részlete, melyről nem értesült volna a közvélemény. Lehet, hogy házasságai, válásai, kutyatartási szokásai, szerelmei, flörtjei, viszonyai, színházi botrányai éppen a lényegről vonják el figyelmünket? Úgy tűnik, a színésznő színes egyénisége örökre elrejtette titkait. 
 
Írta: Gajdó Tamás
 
Jegyzetek:
  1. Hevesi Sándor: Hat év magyar színművészete. Budapesti Szemle, 1934. 675. kötet 242
  2. Csathó Kálmán: Ibolykát hívja a Múzsa, Új Idők, 1916. II. 511.
  3.  Siklóssy Pál: Találkozások. Rodenkirchen bei Köln, Amerikai Magyar Kiadó, 1975. 72–74. 
  4.  Rácz Vilmos: „Szúrás kizárva”. München, Ujváry Griff Verlag, 1975. 104. 
  5.  Heltai Jenő: Négy fal között, Naplójegyzetek, 1944–1945. Sajtó alá rendezte: Tamás Zsuzsanna, Budapest, Magvető, 2007. 46. 
  6.  Heltai Jenő: i. m. 84. 
  7.  Heltai Jenő: i. m. 78. 
  8.  Heltai Jenő: i. m. 
  9.  Heltai Jenő: i. m. 145. 
  10.  Heltai Jenő: i. m. 167. 
  11.  Heltai Jenő: i. m. 309. 
  12.  Heltai Jenő: i. m. 422. 
  13.  Heltai Jenő: i. m. 501. 
  14.  Heltai Jenő: i. m. 507.