A világ legkisebb színháza
|
|
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábtárában a klasszikusnak számító bábfajták (marionett, kesztyűs báb, árnybáb) mellett fellelhetők különleges, egyedi konstrukciók is. Az egyedi technikák közül talán a leghíresebb két magyar példa a billentyűs marionett [1] és a mechanikus rudas báb [2]. 2016 márciusában került gyűjteményünkbe a fent említett újító technikák sorát bővítő, Lénárt András által használt bábtechnika első mintadarabja, egy arasznyi nagyságú fafigura.
Lénárt András, a Mikropódium Családi Bábszínház alapítója, két előadásával (Stop! és Con Anima) 1995 óta járja a világ legnevesebb nemzetközi bábfesztiváljait. A nemzetközi bábos szervezet, az UNIMA kis- és nagydiplomája mellett számos jelentős elismerést szerzett a technikai díjaktól az előadói díjakig.
Bábui jelentőségét a figurák technikai jellege, a mozgatás kifinomult lehetőségei adják. Ez a speciális bábtechnika kerül a darabjai középpontjába: a dramaturgia helyét maga a mozgás, az aprólékos tánc és a zene összhangja adja meg. Internacionális sikeréhez hozzájárul az előadások fantáziamozgató, etűd szerkezetű némajátéka, mely kortól és nemzetiségtől függetleníti a befogadást. A nemzetközi elismertségnek örvendő bábos első bábjáról és az inspirációról így mesél:
|
„Láttunk egy fényképet. Egy japán bábosnak a képét. (Később találkoztam is vele.) Egy pici manócska figura volt rajta, és ilyen furcsa hajlított pálcikákkal mozgatta. [Lellei] Pali bácsival fogadtunk, hogy milyen megoldást lehet erre találni. Szépen összebütyköltem az első figurát, hogy lássam, milyen lehet ennek a megoldása. Amikor a kezembe vettem és megmozdult a bábocska, éreztem, hogy valami nagyon érdekes van a kezemben. Nem tudtam még akkor, hogy olyasvalami, amit ha más próbált, nem tudott vele túl sokat kezdeni. Ma se tud, ez az enyém lett.”
Lénárt András szakmáját tekintve faszobrász, a körülbelül 20 cm nagyságú figurát fából faragja. Az illesztésekhez és a mozgatáshoz fémet és különböző zsinórozást használ. A technikáról egy 2011-ben készült interjúban így vall:
„Egyedülálló figurákkal és bábtechnikával dolgozom. Valamennyi bábfigura egyedi, amelyek sokféle bábtechnikából ötvözött rendszer szerint működnek; olyanok, mint egy marionettbáb, de szinte láthatatlan zsinórokkal, hátulról mozgathatóak. Ez Kínában, Japánban több százéves rendszer. A kézmozgató furcsa pálcácskák ugyanakkor az indonéz árnyjátékból ismertek. Mindezek és még számos módszer ötvözete a rendszer, amit használok. S mivel a bábokat én készítettem a saját kézméretemre, más nem is tudja megmozgatni a figurákat. Senki a világon ilyen rendszerrel nem dolgozik.” [3]
A bemutatott prototípus báb befejezetlenségének köszönhetően jól megfigyelhető a különböző tradicionális bábtechnikák ötvözése. A ruhátlan, lyukas, kezeletlen fából készült bábtesten nyomon követhetők a felső mozgatású marionettek, a hátsó mozgatású ázsiai bábok és az alsó mozgatású pálcás (wayang) bábok jellegzetességei. Lénárt András a bábtechnika kifejlesztésekor a marionett bábokra jellemző felépítést egyesíti a pálcás és a hátsó mozgatású bábok irányítási technikájával. Ennek eredményeképpen egy, a bábtesthez közel, hátulról animálható könnyed mozgásra képes, de ugyanakkor stabilan irányítható bábtechnika jött létre. Ezt a szinte észrevétlen technikát érdemes alaposabban, közelebbről is szemügyre venni!
Két mozgatási technika játszik fontos szerepet a figura életre keltésében. Az indonéz gyökerű pálcás bábok esetében a kezekhez és a fejhez rögzített tartó és mozgató pálcák animálják a bábot. A prototípus báb felső részét egy fejtartó fémrúd, egy fejmozgató pálca és két kézmozgató pálca irányítja, melyek kivitelezésükben átvezetnek a hátsó mozgatású bábtechnikához. A fejtartó egy L-alakban megtört, hátra vezetett rúd. Ennek a rövidebb szárához csatlakozik a fej hengeres csöve, melyet egy szintén hátravezetett mozgatópálcával lehet vízszintesen fordítani. Az L-alak hosszabbik szára a függőleges mozgatásban segít, és az egész báb tartójaként funkcionál. A kézpálcák hagyományosan íveltek, hogy a báb önmaga előtt is gesztikulálhasson. A lábak a hátravezetett billentyűkben végződő zsinórozással mozgathatóak. Így az alsó végtagokat a bokán, térden, cipőorron keresztül több csatlakozási pont kelti életre.
A bábu folyamatos tökéletesítésével és a játékhoz, zenéhez alakításával alakult ki a Mikropódium Családi Bábszínház sajátos stílusát jelentő bábtípus. A prototípust bőröndnyi társulat követte, a Stop! bohóca, balerinája, sellője, delfinjei és a Con Anima kis szörnye Magyarország talán legismertebb bábfigurái külföldön. Mindez mit sem érne maga a bábos, Lénárt András nélkül, ő az, aki tud a háttérben maradni, tud második lenni; ő az egyetlen, aki ezeket az arasznyi figurákat képes megszólaltatni:
„Ujjai sokfelé, sokirányú mozgást végeznek egyszerre. Bábjait fél éven- egy éven keresztül szedi szét, rakja össze, „szokja”, gondolom, míg valami végső formát el nem nyernek. Míg ő és bábja eggyé, elválaszthatatlanná nem válnak. Ezért nem tudja egy „idegen” kezelni a bábot. Nem csak a technikát nem ismeri, de nem az övé. A tárggyal össze kell nőni. „Kapcsolódni a tárgyhoz” - ahogy ő mondja.” [4]
Ez a különleges „one-man show” 1996-ban mutatkozott be nagy sikerrel a budapesti UNIMA Világkongresszuson. Az elmúlt húsz évben több mint 280 nemzetközi fesztiválon vett részt. Bőröndnyi társulatával beutazta a világot Brazíliától Japánig. 2014-ben a világturnék papíralapú dokumentációját (plakátok, szórólapok, programfüzetek, stb.) a művész intézményünk bábgyűjteményének ajándékozta.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a 20. évforduló alkalmából a bábszínházi világnapon, 2016. március 21-én megnyitotta Az én kicsi bohócom – a Mikropódium a világ körül című kiállítását, mely Lénárt András két produkciójával és a nemzetközi sikerek állomásaival ismerteti meg a látogatókat. Mivel társulatának tagjai a mai napig turnéznak (jelenleg Törökországban vannak), nyugdíjba vonulásukig nem számíthatunk rá, hogy gyűjteményünkbe kerülnek. A prototípust, a kezdetet jelképező bábfigurát a művész a kiállítás alkalmából ajándékozta a Bábtárnak.
[1] Blattner Géza, a párizsi Arc-en-Ciel (’Szivárvány’) bábszínház alapítója, Az ember tragédiája 1937-es francia előadásában használta ezt a bábtípust. A hagyományos felső mozgatású technikát sugalmazó marionett elnevezés ellenében ezek a bábok alsó mozgatásúak voltak. A technikáról Lellei Pál, bábkészítő így ír: „Egy derékszíjra szerelt és nyakba akasztott tartóba lehetett őket betűzni. A báb szerkezete három forgatható farúdból állt, melyek közül a középső a fejet, a két szélső pedig a karokat mozgatta. A karmozgató rudak alján négy-négy billentyű szolgált a kezek és a karok egyéb mozdulatainak irányítására. A három rúd a báb derekánál gumicsövekből állt, ezzel lehetővé téve a báb meghajlását.” (Lellei Pál: Bábkészítés, Budapest, 2014. 156 o.)
[2] Rév István Árpád az első magyar kőbábszínház (Nemzeti Bábszínjáték) megalapítója 1943-ban szabadalmaztatta ezt az alsó mozgatású bábtechnikát, mely a klasszikus kesztyűs bábok és a botos bábok technológiájára épül. Éppen ezért Lellei Pál botos-kesztyűs bábnak hívja ezt a bábfajtát: „a bábok két kezét kesztyűs bábként használta. A fej egy rúdra volt szerelve, melynek forgatásával tudott a báb jobbra-balra nézni. A rúd egy fémcsőben forgott, és ezt forgatta a bábos. Alsó végén egy tárcsa két pontjához volt kötve a fej előre-hátra mozdító zsinórja. Egy kétkarú billentyű mozgatta a szemet és egy egykarú a szájat.” (Lellei Pál: Bábkészítés, Budapest, 2014. 146 o.)
[3] Márkus Kata: A bábjáték magyar követe. Somogyi Hírlap. 2011. január 24. 16. oldal