Százéves sztereoképek a Vígszínházból

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Fotótárában a több mint félmillió fotográfia között jó néhány, különleges technikával készített felvétel is megtalálható. Ilyenek például az úgynevezett sztereo- vagy térfényképek, vagyis olyan kettős felvételek, melyeknek két felét két szemmel egy időben szemlélve, térhatású képet látunk. A legtöbb ilyen kép egy tárgyról, két objektíves kamerával, azonos körülmények között, egy időben készül, de két fényképezőgéppel egyszerre, illetve egy géppel egymást követően is lehet sztereoképet készíteni. Térélményt sztereonézőn vagy sztereovetítőn keresztül nyújtanak.

A gyűjteményünkben található mintegy 120 darab sztereofotó egyazon, ismeretlen fényképész alkotása. Az üveglemezre készült kettős felvételek között egyaránt megtalálhatók negatív és pozitív képek, a térhatásélményt a lemezekkel együtt a gyűjteménybe került sztereonéző (sztereoszkóp) biztosítja. Bekerülésük forrása ismeretlen, múzeumi jelzettel nem látták el őket elődeink. A négy darab tároló – két fa rendszerező doboz és két darab eredeti papírtok – azonban páratlan kincseket rejt. A képek 1911 és 1914 között a Vígszínház művészeiről készültek. Többségük egy-egy előadás próbáját örökíti meg, de a fotós kamerája Hegedűs Gyula és felesége, Berzétei Ilona vagy Mészáros Giza otthonába is elkalauzol minket.

A felvételek varázsa, hogy a fotográfiák többsége a színház titkos életébe enged bepillantást: a díszletek mögötti világot, a folyosók, öltözők hangulatát, a színpadra lépés előtti perceket, vagy éppen a próba utáni pihenést örökítik meg.

Hegedűs Gyula és Varsányi Irén Szomory Dezső Bella című színművének próbáján

Bemutató: Vígszínház, 1913. január 18.

A kollekció legkorábbi darabjai – összesen harmincöt sztereokép – Friedrich Freksa és Viktor Holländer zenés némajátékának, a Sumurunnak bemutatójára készülő színészekről készültek. A premierre 1911. november 25-én került sor. A pantomimet a Vígszínház közönsége az előző évadban Max Reinhardt társulatának tíz napos vendégszereplése során már láthatta, ezúttal a színház tagjai léptek színpadra a keleti mese egyes szerepeiben. A statisztéria táncosai Franciaországból érkeztek. Az egzotikus történet főbb szerepeit alakító Fenyvesi Emil (Az öreg sejk), Varsányi Irén (Sumurun, a sejk első felesége), Vendrey Ferenc (Főeunuch), Tanay Frigyes (Nur al Din szőnyegkereskedő), Hegedűs Gyuláné Berzétei Ilona (Rabszolganő), Mészáros Gizi (A táncosnő) és Csortos Gyula (A púpos bohóc) jelmezben pózolnak a kamera előtt. A fényképész a darab rendezőjét, Szerémy Zoltán színészt is felkereste öltözőjében.

A sztereokép-sorozat további darabjai Komor Gyula Maszatos Pali című mesejátéka (bem.: 1912. december 14.); két francia bohózat – Pierre Veber–Henri de Gorsse: Csitri (bem.: 1912. január 5.) és Alfred Hannequin–Pierre Veber: Az elnökné (bem.: 1913. február 8.); George Bernard Shaw sikerdarabjának, a Pygmalionnak magyarországi premierje (bem.: 1914. január 3.) és egy magyar ősbemutató, Szomory Dezső Bella című műve (1913. január 18.) próbáin készültek.

Lehetséges, hogy az ismeretlen fényképész sztereofotóinak csak töredéke került a Fotótár gyűjteményébe. Az egyik tárolódobozkán tintaírással az Sz III. jelzés olvasható (az „Sz” talán a színházi téma jelölésére szolgál). Valószínűsíthető, hogy a felvételek készítője képeit gondosan témák szerint rendszerezte és tárolta (az egyik dobozt regiszterrel is ellátta). Az anyagegyüttes töredékes jellegének valószínűségét a felvételek időbeli eltérése is erősíti. A felvételek egymástól távoli időpontban készültek. Ebből arra következtethetünk, hogy valaha sokkal nagyobb gyűjtemény létezhetett, talán volt Sz I. és Sz II. jelzésű doboz is.

A Vígszínház a legkorábbi felvételek készítésének idején csupán 15 éves múltra tekintett vissza. A főváros 1896. május 1-jén avatta fel új magánszínházát. A színház első éveit francia bohózatok és vígjátékok sora jellemezte, de e sztereoképek készítésének idejére, az 1910-es évekre már kialakult sajátos arculata, melyet a könnyed hangvételű társalgási darabok mellett a modern külföldi drámák és a kortárs magyar színművek alkotta repertoár határozott meg. A Fotótárba került sztereofotók tematikája, mint láthattuk, jól szemlélteti az intézmény műsorpolitikáját.

Tapolczai Dezső mint Doolittle. George Bernard Shaw: Pygmalion

Bemutató: Vígszínház, 1914. január 3.

A Vígszínház által képviselt hiteles, természetes játékstílus és a színpadi igazság megteremtésére irányuló törekvés markánsan megkülönböztette a színházat az akkor már erősen retorikus, konzervatív Nemzeti Színháztól. Az úgynevezett vígszínházi stílust meghatározó két művészegyéniség, Varsányi Irén és Hegedűs Gyula mellett az együttes kitűnő színészgárdájának több tagja feltűnik a felvételeken: Csáki Biri, Gazsi Mariska, Haraszthy Hermin, Hegedűsné Berzétei Ilona, Kürthi Sári, Mészáros Giza, Szerémy Zoltán, Tanay Frigyes, Tapolczai Dezső, Vendrey Ferenc. Csortos Gyula, aki Beöthy László Magyar Színházából egy csaknem botrányba torkolló előadást követően szerződött át, 1910–1912 között szintén a Vígszínházban szerepelt. Három felvétel őt is megörökítette. De láthatóan nemcsak színészeket és statisztákat bűvölte el a különleges fényképtechnika, a Bella szerzője, a Nemzeti Színháztól átcsábított Szomory Dezső is kamera elé állt darabjának bemutatásakor.

A képeken megjelenő művészek fesztelenül pózolnak – állnak, ülnek, díványon hevernek – a fotográfus előtt. A képek készítőjét minden bizonnyal jól ismerték, beengedték őt öltözőjükbe, sőt megengedték, hogy a színpadra lépés előtti pillanatokban fényképezze őket. Szemmel láthatóan otthonosan mozgott a színpad kulisszái között. A hölgyek gyakran merész, már-már intim pózokban örökíttették meg magukat. E képek nem a nyilvánosság számára készültek, sokkal inkább a különleges fotótechnika bűvöletében született játékos felvételek.

A titokzatos alkotó maga is feltűnik néhány fotográfián. Önarcképe középkorú, jómódú úriembert ábrázol, aki nagypolgári otthonának dolgozószobájában dohányzik. Sztereoképeinek regiszterébe portréjáról a következőt jegyzi fel: „Én fauteuilben este”. További két felvételen pedig az öltözők tükrében sejlik fel fényképező alakja.

A felvételek egy titkos világba kalauzolnak minket, és reméljük, egyszer titokzatos idegenvezetőnk személyére is fény derül.

A sztereoképek készítőjének önarcképe. Sztereofotó üveglemezen, OSZMI Fotótár

A képek térhatása egyszerű gif-animációval a képernyőn is visszaadható: