A NÉPMŰVÉSZETI INTÉZET BÁBELŐADÁSA KORTINÁJÁNAK TÖRTÉNETE [1.]

 

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kortina a Népművészeti Intézet Ludas Matyi című előadásából, 1954. Tervezte: Pekáry István
Vászon, textilfesték, tus
Méret: 170 x 192 cm
OSZMI Bábtár Tárgy- és Dokumentumgyűjtemény ltsz.n.
Műtárgyfotó: Turbéky Eszter
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Kortina (latin). A színházi függöny neve. Sokan így is mondják »kordina«, ami helytelen. Legrégibb időktől fogva felgördülő kortinákat használtak a színházakban, újabban középen kettéváló, ú. n. Wagner- függönyt alkalmaznak. A kortinát az erre a célra betanított színpadi munkás, az ú. n. kortinahúzó kezeli.” – írja a Schöpflin Aladár szerkesztette Magyar Színházi Lexikon szócikke. Ma már szinte minden színház elengedhetetlen eleme, a vasfüggöny mögött található, legtöbbször egyszínű függöny. De mi történik, ha a kortina egy előadás elemévé, fontos részévé válik? 
 
A Bábtár tárgyi gyűjteményében raktárrendezés közben egy különleges textília bukkant elő. Az öt mezőre osztott, nagy méretű (170 x 192 centiméteres), festett vászon közepén egy kerek mező, négy sarkában további egy-egy jelenet. A képek Ludas Matyi történetét mesélik el, egyéni stílusban megrajzolt népi alakok segítségével. A tárgy egy színháztörténeti jelentőségű bábelőadás díszleteleme, kortinája. 
 
1953 őszén a színpadoktól csaknem egy évtizede eltiltott Németh Antal (1903-1968), a Nemzeti Színházat 1935-1944 között igazgató rendező, felkérést kapott egy bábelőadás színrevitelére a Népművészeti Intézetben. Hogy ő választotta-e a Ludas Matyit vagy sem, nem tudjuk, de az intézmény 1954-ben készült Fazekas Mihály verses elbeszélése születésének 150. évfordulójára. Ennek emléke a Népművészeti Intézet és a Művelt Nép Kiadó közösen kiadott Bábszínpad című sorozatának 15-16. összevont kötete, amelyben megjelent a Ludas Matyi Dékány András által átírt szövege Németh bevezetőjével és rendezői utasításaival lábjegyzetekben, valamint az előadás bábjainak, díszleteinek fotóival és azok leírásával. A fényképek között megtaláljuk az OSZMI-ban őrzött kortináról készült felvételt is. A kötetből megtudjuk, hogy az előadás látványvilágát a magyar textilművészet egyik megújítója, a kiemelkedő festőművész és grafikus Pekáry István (1905-1981) tervezte.
 
Pekáry István: Illusztráció Fazekas Mihály Ludas Matyi című művéhez (Bábszínpad 15-16.), 1954
 
Pekáry a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után, 1926-tól rendszeresen szerepelt kiállításokon főként népi témájú festményeivel – és megosztotta a kritikusokat. „Pekáry István stílusában népies fantázia és szinte gyermekes romantika szólal meg. Mintha a régi táblabíróvilág parasztjainak a nyugati kultúrától nem érintett lelke nyilatkoznék meg a kedvesen érdekes alkotásokban.” illetve „Kevesebb fejlődési lehetőséget látunk Pekáry István (…) magyaroskodó primitív képeiben, amelyek a mézeskalács-szíveket idézik emlékezetbe. (…) Félő, hogy stílusa némelyek szemében a nemzeti jellegű új magyar festőművészet stílusának tűnik, holott oly távol van attól, mint az árvalány-hajas, fokosos népszínművek görög-tüze a magyar drámától.” – szóltak a vélemények. [2.] 
 
A művész festményei mellett 1931-ben mutatta be első képszőnyegterveit a Tamás Galériában, majd 1933-tól képszőnyegeit, azokat a szinte kubista alkotásokat, amelyekkel nemzetközi sikereket ért el. A galéria támogatásával Pekáry három, komoly népművészeti ismereteikről tanúskodó rézkarc-sorozatot készített. Ezek figuráiban a két évtizeddel későbbi bábtervek előképeit is láthatjuk. 1933-ban azonban már új dimenzióba helyezte textilművészetét: az Iparművészet Társulat kiállításán „nagyszerű posztóbaba-karikatúrákat” mutatva be. A babák talán magyarázatot adnak a következő, az addigi művészi pálya ismeretében meglepő, de a Ludas Matyi előadás szempontjából fontos hírre: 1933 szeptemberében Pekáry az alakuló Művészi Bábjáték Barátainak Egyesülete egyik alelnöke lett, többek között Németh Antallal együtt.
 

Képeslapok Pekáry István rézkarcai nyomán
Magyar népviseletek (Sárközi lány, Kazári pár, Veszprémi juhász), 1930-as évek
 
1934-ben értesülünk Pekáry első színpadi tervezéséről. A Harsányi Zsolttal a Háry Jánost jegyző Paulini Béla (1881-1945) író, újságíró 1930-1931-ben indította útjára a Gyöngyösbokréta mozgalmat. A magyar néptáncot és népzenét népszerűsítő kezdeményezés évről évre sikeresebb bemutatókat tartott Budapesten, majd Európa szerte. Az 1934-es seregszemle díszleteinek egy részét Pekáry tervezte. 1938-ban a művész részt vett Paulini önálló táncjáték-estjének megvalósításában is. A Csupajáték kilenc táncos jelenetből állt össze, Pekáry a Rózsaszedő című mű díszleteit tervezte. Ez az előadás indította el nemzetközi szcenikai karrierjét. Az est koreográfusa és egyik főszereplője Milloss Aurél (1906-1988) volt, aki 1938-tól a római Operaház balettmestereként működött.  A táncművész 1940-ben az olasz fővárosban állította színpadra a Csupajáték részeként íródott Csodafurulya című táncjátékot, amelyhez Pekáryt kérte fel díszlettervezőnek. Az előadást számos közös munka követte Olaszországban, Svédországban, Ausztriában.
 
„Bábos körökben” a művész nevével 1936-ban találkozunk ismét, a Fajankó Művészek Bábszínháza alapításánál. A Művészi Bábjátékok Egyesülete neves irodalmárokkal, képző- és iparművészekkel összefogva tervezett bábszínházat nyitni. A Színházi Élet gazdagon illusztrált cikkben számolt be a végül kudarcba fulladt kezdeményezésről, de a fényképek között megtaláljuk Pekáry „parasztbábujának” tervét is. [3.] 
 
Pekáry színpadi törekvéseinek Németh Antal is teret adott. A Népművészeti Intézet bábelőadásnak előzménye volt a Nemzeti Színház 1939 márciusában bemutatott  Ludas Matyi előadása, amelyet ugyanaz az alkotógárda állított színpadra, mint az 1954-ben készült bábdarabot. A rendező Németh Antal, az átdolgozó Dékány András, a jelmez- és díszlettervező Pekáry István volt. [4.] Németh a remek szereposztás – Jávor Pál (Ludas Matyi), Lukács Margit (Juliska), Abonyi Géza (Döbrögi) – mellett sem bízta a sikert a véletlenre: a színpadon élő lúd, szamár és puli is szerepelt. A korabeli kritika ki is emeli ezeket a „főszereplőket”, a színpadi látványról azonban komolyabban szólt: „A művészek között viszont Pekáry Istváné az elsőség: díszletei nemcsak tökéletesen tükrözik a magyar mese hangulatát, nemcsak remekbe festett népi stilizáltságuk elragadó, amely szinte a Kodály-muzsika színvonaláig ér fel, de szerkezetileg is rendkívül szellemesek. A színpad számára felfedezett Pekáry határozott nyeresége a Nemzetinek.” [5.]
 
Jelenet a Nemzeti Színház Ludas Matyi című előadásából, 1939
Makláry Zoltán mint Szamaras Marci. Ismeretlen fényképész felvétele
 
Németh Antal számára a Ludas Matyi különösen fontos feladat lehetett. Színpadi pályáját, első tapasztalatait a színházról, közönségről bábszínészként szerezte Blattner Géza oldalán, akivel egy Faust feldolgozás mellett a Ludas Matyit is előadta az 1920-as évek elején. Pekáry terveit az előadás népszerűsítésére kiállították az Új Magyarság szerkesztőségében, és tervezték azok bemutatását a New Yorki-i Világkiállításon is. 
 
A festőművész még egy alkalommal tervezett Németh Antal felkérésére a világháború alatt. 1942-ben Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje látványvilágát álmodta meg, amelynek tervei aztán Németh 1956-ben kaposvári rendezésében ismét életre keltek.
 
Pekáry 1946 februárjában ismét találkozott Ludas Matyival. A Madách Színház Bálint György rendezésében mutatta be a furfangosan bosszút álló parasztlegény történetét Móricz Zsigmond átiratában. A művész az előadás díszlettervezője volt, amelyről nem ismerünk fényképeket – így annak képi világa is megidézhetetlen. Érdekes azonban, hogy Benedek András kritikus véleménye szerint a nem túl jól sikerült előadás játékmodora bábszínházra emlékeztetett, fel is vetette, hogy ott a darab is méltóbb helyen lenne. [6.]
 
1954-ben ez megtörtént. És az előadás első perceiben a nézők egy festett vásznat, az OSZMI-ban őrzött kortinát láthatták. Németh egy maszkos vásári kikiáltóval indította a bábelőadást, aki az egykori vásári képmutogató-táblákat idéző, az öt képből álló „festmény” segítségével ismertette a történetet. Az élénk színekkel megrajzolt jelenetek kerete piros. Ugyanez az árnyalat köszön vissza Döbrögi ruháján és Matyi „olasz indzsellér” köpenyén, halványabb árnyalatú Matyi anyjának szoknyája, a felkelő nap és Döbrögi betegágyának ágyneműje.  Ennek a színezésnek köszönhetően a kortina intenzív és vibráló. Balra fent látható Matyi búcsúja édesanyjától, a középső, kerek mezőben Döbrögi és Matyi első találkozása, a másik három sarokban a három verés jelenete. A mű közel áll Pekáry 1930-as évekbeli stílusához, a rézkarcok népi íze köszön vissza. A kortina terve is fennmaradt, amelyet – a bábtervekkel együtt – az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtára őriz. Az elkészült alkotás hűen követi a tervet – egyedül a jobb alsó sarokba látható harmadik verés arányai csúsztak el egy kissé: alul lemaradt Döbrögi szekere kerekének egy szelete és a szereplők lábfeje. Azt nem tudjuk, hogy a festőművész maga részt vett-e az alkotás elkészítésében, de a tervhez való hű ragaszkodás alapján elképzelhető, hogy igen.
 

 

Ifjú siheder és Cukorkaárus bábja a Népművészeti Intézet Ludas Matyi című előadásából, 1954
 
Pekáry fennmaradt szerződéstervezete szerint az előfüggöny mellett harmincnégy báb és hat díszletkép tervezésére kapott megbízást. Az 1953. november 30-án kelt levél szerint a művész a teljes tervezésért 6500 forintot kért, ami a korabeli átlagfizetésekhez képest igen jelentős összeg volt. Emellett kikötötte, hogy a kollekció ismételt legyártása esetén az összeg 25%-a illeti meg. [7.] Ma az előadás huszonhét bábterve és hét díszletterve ismert. A tervező alkalmazkodott a bábszínpad elvárásaihoz. A kesztyűs bábok egyszerűen fejezték ki a szereplők népi voltát. A kerekfejű, mandulaszemű alakok jellegzetes népi, falusi ruhadarabokat viseltek – a nők fejkendőben, bő szoknyában, köténnyel, a férfiak pörgekalapban vagy kucsmában, bő vászongatyában vagy posztónadrágban, mellényben vagy subában tűntek fel.  Karakterében Döbrögi, illetve az őt szolgáló hajdú és a kulcsárné, Panna tért el a többi bábtól, apró gyöngyszemeikkel. Az uraság zsinórozott, „a magyar nemes-urak Mária Terézia-korabeli viseletében” tűnt fel. A hajdú klasszikus 18. századi egyenruhában jelent meg. A népi motívumok azonban hiányoztak a ruhákról. Az egyszerűséget azonban ellensúlyozta a bábok színpompája. A Bábszínpad kötetében megjelent leírásokban a középvilágos ultramarin, rozsdabarna, élénkpiros, citromsárga, cseresznye- és meggypiros, cinóberszín, lilás-rózsaszín, zöldesszürke, búzavirágkék, almazöld bukkan fel a hagyományos szín-megnevezések mellett. És a terveken ezek az árnyalatok köszönnek vissza. A bábok elkészítését segítette, hogy a feltehetően 1:1 méretű (átlag 26 x 44 cm-es) tervek egy részére a bábfejek profiljának vonalas rajza is rákerült. A konfliktust elindító ludak a fényképek tanulsága szerint több változatban is megjelentek az előadásban. Libasorban vonuló csoportjuk mintha fából készült volna, de feltűnt egy vesszőkosárba ültetett szárnyas is. Egy önálló textilfigura pálcásbábként jelent meg, ez a báb képes volt csőrét mozgatni, a szárnyához hajlítani, amit a Bábszínpadban közölt szerkezeti rajza igazol. A díszletekről megjelent fényképek és leírásaik szintén segíthettek abban, hogy az ország bármely szegletében bemutassák az előadást. 
 
Jelenetkép a Népművészeti Intézet Ludas Matyi című előadásából.
Ismeretlen fényképész felvétele, 1954
 
A Népművészeti Intézet előadásában amatőrök és „profik” is részt vettek, utóbbiak között ott találjuk ifj. Kemény Henrik (1925-2011) nevét is, aki az első képben Nácit, a kutyát mozgatta, a vásári jelenetben Paprikajancsi bosszantó figuráját, majd az előadás további részében címszereplővé lépett elő. Mindez a Népművészeti Intézet iratai között fennmaradt Rendezői Naplóból tudható. A kék füzet első oldalain a Ludas Matyi közreműködőinek neve és szereposztása olvasható, szépen rajzolt betűkkel. Az első bejegyzés 1954. április 28-án kelt. A dokumentumból megtudjuk, hogy május 5-e után elkészült a kortina, 12-én bemutatópróbát tartottak a világhírű cseh Josef Skupa bábtársulata részére és 19-én összpróba zajlott. Ezt követően visszatértek a részpróbákhoz. Az előadásra vonatkozó utolsó bejegyzés június 2-ról való: „Próba: 3 és 1. kép.” A lapok alján ott áll Dr, Németh Antal gondosan formált aláírása is. A bemutatót a füzet nem örökítette meg. Ez azért különös, mert az 1954 szeptemberétől próbált daraboknál a premier is külön lapot kapott. [8.]  
 
Balogh Géza, a magyar báb- és színháztörténet kiváló ismerője így emlékezett az egyik próbára: „Németh Antal télikabátban irányította a munkát. A mostoha körülmények ellenére hihetetlen energiával dolgozott. Minden részletre kiterjedő, precizitást követelő, hol higgadt-bölcs, hol indulatos instrukciói úgy törtek föl belőle, ahogy a szomjazó veti rá magát egy horpadt bádogkulacsra a sivatagban. Egyszerre volt részvétet ébresztő, megindító és imponáló.” [9.]
 
Az előadás aztán vidéken talált játszóhelyre. 1955. május 2-án ezzel a produkcióval nyílt meg a Ludas Matyi Bábszínház Debrecenben. Néhány elismerő sor megjelent a Hajdú-Bihar megyei Néplapban: „A cselekmény a bábszínház lehetőségei közt is meglepően mozgalmas. Az írói teljességből alig maradt ki valami. A bábok meg egyenesen oly tökéletesen keltik életre a Ludas Matyi világát, hogy ha Fazekas Mihály meglátná, még neki is potyogna a könnye a nevetéstől.” [10.] A debreceni „ünnepélyes megnyitó előadás” plakátján megjelent az átíró Dékány András és a tervező Pekáry István neve – rendező azonban nem került rá. A kortina javításai azt mutatják, hogy a produkció jó néhány előadást élhetett meg.
 
A Ludas Matyi bábelőadása egyedülálló mind Pekáry István, mind Németh Antal életművében. A fennmaradt kortina pedig látványos emléke egy politikai okokból megtört életpályának, amely azonban tehetségét és igényességét a legsötétebb időkben is megőrizte.
 

Írta: Somogyi Zsolt

Jegyzetek
1. Pekáry István művészetéről és a bábelőadás történetétről részletes tanulmány jelent meg az Art Limes 2021/3. számában a Pekáry István és Ludas Matyi címmel. Jelen írás annak felhasználásával készült. A szöveg a kortina felbukkanását megelőző héten került nyomdába. 
2. Y.E. (Ybl Ervin): Tavaszi Szalon. Budapesti Hírlap, 1929. május 5., 22. és Genthon István: A Szinyei Merse-Társaság…. Napkelet, 1930. június 1., 605. p.
3. Faragó Baba: Fajankó a Belvárosban. Színházi Élet, 1936. 11. szám, 75-77. pp. 
4. Dékány András (1903-1967) író, újságíró, kritikus. A Nemzeti Színházban és a Népművészeti Intézetben használt Ludas Matyi-szöveg valószínűleg eltért egymástól. Az 1939-es előadás kritikái említik a Juliskát játszó Lukács Margitot – 1954-ben azonban ez a szerelmi szál nem szerepelt az előadásban.
5. Szánthó Dénes: Egy lúd, egy szamár, egy puli és egy festő sikere. Kis Újság, 1939. március 5., 7.p.
6. Benedek András: Színházi esték – Ludas Matyi. Budapest, 2.évf. (1946), 3. sz. 124. p.
7. PIM-OSZMI Bábtár, Kézirattár, Németh Antal doboz
8. PIM-OSZMI Bábtár, Kézirattár, Németh Antal doboz
9. Balogh Géza: Németh Antal színháza. Nemzeti Színház, Budapest, 2005, 73. p.
10. (b.i.): Ludas Matyi a Ludas Matyi Bábszínházban. Néplap (az MDP Hajdú-Bihar megyei pártbizottságának lapja), 1955. május 25., 2. p.