Rauscher György: Molnár Vera
Berlin, 1928
Farost, tempera
Ma.: 50 cm, Sz.: 39,5 cm
Jelezve jobbra lent: rauscher/berlin
OSZMI Képzőművészeti Gyűjtemény, ltsz.: 2015.4.1.
 
A PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (továbbiakban OSZMI) főépületében és kiállítóhelyén, a Bajor Gizi Színészmúzeumban 2018. március 18-ig látható Művészek 2D-ben (19-20. századi festmények és grafikák) című kiállítás Képzőművészeti Gyűjteményünk olyan műalkotásait állítja fókuszba, melyek eddig többnyire a raktári állományt gyarapították. Az itt bemutatott portré nem szerepel a kiállításon, azonban bónuszként érdemes arra, hogy a nagyközönség megismerje az ábrázolt színművésznő és a képzőművész történetét.
Az OSZMI Képzőművészeti Gyűjteménye 2015-ben értékes festménnyel gazdagodott. Dr. Gaál Tiborné ajándékaként birtokunkba került Rauscher György egy eddig ismeretlen műve, mely Molnár Vera színésznőt ábrázolja.

Molnár Vera 1906. március 19-én született Budapesten. Torontóban halt meg 1992. október 9-én. A Schöpflin Aladár szerkesztette Magyar Színművészeti Lexikon 3. kötete (Budapest, 1930) rövid, néhol pontatlan pályaképet ad róla. „Gyermekkora óta készült színésznőnek. Előbb táncolni tanult Littke Carlsenné balletmesternőtől, később pedig énekelni tanult. Első szerződése Miskolchoz kötötte, Sebestyén Géza társulatához, onnan azután a Városi Színház kötelékébe lépett. Itt, helyesebben a szintén Sebestyén Géza igazgatása alatt álló Budai Színkörben, a »Túl a nagy Krivánon«-ban lépett fel először. Azután egy ideig működött, mint szubrett énekesnő a Király Színházban is, majd' több ízben vendégszerepelt Bécsben, Münchenben. Ez utóbbi helyen különösen nagy sikere volt (1929. ápr. havában).” További ismereteink szerint szerepelt a Magyar Színházban és a Fővárosi Operettszínházban is. Az említett külföldi városokon túl pedig még Berlinben lépett fel. Nem rendelkezünk adattal arról, hogy mikor hagyott fel a színészettel, de amikor ajándékozónk – Molnár Vera második férjének, az 1995-ben elhunyt Péterffy Józsefnek unokahúga – 1947 körül megismerte, már nem játszott. Nem sokkal később a házaspár nyugatra távozott, Kanadában éltek. Molnár Vera halála után férje hazatelepült, és magával hozta a Rauscher festményt is.

Az OSZMI Színlaptárában őrzött plakátok, a Színházi Élet, valamint a korabeli vidéki és budapesti napilapok tudósításainak segítségével, ha nem is teljes, de meglehetősen részletes pályaképet tudunk rajzolni Molnár Vera működéséről.
Nevével először a Színházi Élet 1923/7. számában találkozhatunk, a fővárosi Royal Orfeum márciusi műsora, a Zöld madár kabaré szereplői között. A Harmath Imre–Zerkovitz Béla szerzőpáros munkája bevallottan az orosz Kék madár paródiájaként készült: képek, illusztrált mesék, dalok és táncok elevenedtek meg színes egymásutánban szívhez szóló muzsikaszó kíséretében. Molnár Vera A fotőj című jelenetben tűnt fel (partnere Asztalos Imre volt). Ezt követően Harmath–Zerkovitz új, romantikus nagyoperettjében, a Hattyúlovagban mint Lici, a kis kokott kapott újabb megmutatkozási lehetőséget. Alakításával a kritikusoktól elnyerte a „bájos” jelzőt. Amikor a Színházi Élet a nyaralási tervekről faggatta a Royal Orfeum tagjait, Molnár Vera Balatonaligát jelölte meg, s a lap későbbi számában két nyári csoportképen is felfedezhetjük. A szeptemberi évadnyitástól ugyanebben a darabban már a női főszerepet, Annuskát játszhatta. A 17 és féléves Molnár Vera ekkor a Continentál Szálloda állandó lakója volt.
A pályakezdő sokat köszönhetett az operett műfaj kiváló interpretátorának, Sebestyén Gézának (1878–1936), akinek direktorsága alatt folyamatosan kisebb-nagyobb szerepeket kapott. Sebestyén több színházat vezetett párhuzamosan. 1921-ben lett a miskolci színház igazgatója, e mellé 1924. november 14-én kinevezték a pesti Városi Színház élére. A nagyszámú operettbemutató és a repertoáron maradt operák mellett kezdetben a népszínművek is helyet kaptak színpadán. Közönségének főleg az elszegényedett középosztály tagjait tartotta, a helyárakat is ennek szellemében állapította meg. Az operettjátszás titkait az ő társulatában lehetett megtanulni. Számos jelentős színész, rendező karrierje indult nála. 1924-től 1936-ig irányítója volt a Budai Színkörnek is.
1924-ben Molnár Vera a Budai Színkörben mutatkozott be, majd ősztől a Miskolci Nemzeti Színház közönsége tapsolt neki. Szeptember és november között nyolc darabban játszott (Lengyel Menyhért: Antónia – Lia; Zilahy Lajos: Süt a nap!... – Jolánka; Farkas Imre: Túl a nagy Krivánon – Ena; W. & M. Grandjean: Gyere be rózsám! – Laura; Csathó Kálmán: A házasságok az égben köttetnek – Jolán; E. Rostand: A sasfiók – Eisler Fanny; Farkas Imre: A nótás kapitány – Bébi grófnő; R. Österreicher – L. Jacobson: Marinka, a táncosnő – Daisy).
1924. december 4-én „váratlan szerencse, boldog meglepetés érte a társulat üdén fiatal, lelkesen temperamentumos másodszubrettjét” (Miskolczi Napló, 1924. december 5., 7.o.), Sebestyén Mihály, a miskolci színház helyettes igazgatója értesítést kapott Sebestyén Géza igazgatótól, melyben a fővárosi Városi Színházba kérette Molnár Verát egy új előadáshoz. 1924. december 19-én volt az egyik legbájosabb és legkedvesebb operettnek titulált Krizantém bemutatója. (A három felvonásos művet Kottow János és Beer Gusztáv írták, átdolgozta: Kulinyi Ernő, zenéjét szerezte: Nádor Mihály.) Molnár Vera Alpár Gitta partnereként annak húgát, Kittyt alakította. A díszleteket Oláh Gusztáv tervei alapján készítették. A színlap szerint kortárs időben játszódó darabhoz a fejdíszeket és az összes női jelmezt Ambrus Eszti szalonjában készítették, a csillárokat a Grünberger Jenő-cég, a virágokat és virágdíszeket a Schneider-cég, a bútorokat Nagy Zsigmond bútorkereskedő szállította. Molnár Vera alakításáról szólva ismét temperamentumát emlegették.
Alig egy hónap múlva 1925. január 16-án este „új betanulással először” játszották Farkas Imre Túl a nagy Krivánon című három felvonásos operettjét, melyben Molnár Vera ismét Enát, Mr. Cheeswick leányát alakította. Az egész estét betöltő darab ősbemutatója 1918 tavaszán volt Sebestyén Géza buda-temesvári társulatával. A Színházi Élet 1918. évi 30. számában ismertetette a darabot. „Hogy mikor ér rá darabot írni Farkas Imre, azt senki sem tudja. Délelőtt a honvédelmi minisztériumban működik mint miniszteri titkár és tekintve, hogy ez a minisztérium meglehetősen közelről van érintve a háborús organizációban, nagyon sok dolga is van, délután pedig a Pesti Napló munkatársa, a lányok részére nyitott rovat szerkesztője és írója, úgy, hogy valósággal a csodával határos, mikor van ideje verselni és komponálni.” A Szepességben, a magyar tótok lakta Felvidéken játszódó történet főhőse Baratye Janó, aki pénzes amerikaiak szeszélyes fogadásának köszönhetően milliomossá lesz. A fordulatos történet – melynek lényege, hogy nem a pénz, hanem az igaz szerelem boldogít! – három primadonnának is juttat szerepet (Ena, Clarisse, Ancsura). Az 1918-as ősbemutató Enáját a Rákosi Szidi színiskolájában végzett Papp Manci alakította (ő később Szilágyi László librettista felesége lett, mindkettőjük portréja szerepel a Művészek 2D-ben kiállításon). 1925 januárjában Molnár Verát láthatta a közönség e szerepben, de február 25-től már Szőlősi (sic!) Piroska nevét hirdették a plakátok. Ugyanis február 27-én Lehár Ferenc új operettjének, a Frasquitának Városi Színházi bemutatóján Molnár Vera már Aristide Girot gyárigazgató Dolly nevű leányát játszotta.

Lehár Ferenc: Frasquita (balra) és Hugo Hirch: Dolly (jobbra)
Partner: Sziklay József
Városi Színház, 1925
 
A művet a bécsi kritikusok (ősbemutató: Theater an der Wien, 1922. május 22.) lagymatagon fogadták: a darab szövegét ötlettelennek, Bizet Carmenje gyenge utánzatának tartották. Az ottani közönség azonban épp úgy, mint három évvel később a hazai, a zenéért lelkesedett. 1925. április 18-án este Molnár Vera a Dolly bemutatóján már az operett címadó főszerepében tündökölt. (A Franz Arnold – Ernst Bach szerzőpáros szövege Harmath Imre fordításában került színre, a mű zenéjét Hugo Hirsch szerezte.) Ennek az alakításának köszönhetően Molnár Vera „jelentős lépést tett a népszerűség virág-szegélyezte útján” (Színházi Élet 1925/17., 24.o.), olyannyira, hogy a Színházi Élet következő számában Vadnai László „életút beszélgetést” készített a 19 éves művésznővel. „Két rövid hónap alatt keresztül ment a közönség szívébe férkőzés mind a három szakaszán. Felfigyeltek rá, megcsodálták és tudomásul vették. Két hónap után szerényen, csendesen beállt a beérkezettek sorába” (Oly gyönyörűt álmodom….Molnár Vera elmondja, mi volt azelőtt, hogy történt?, 1925/18., 27. o.) Ezt követően autogramos fényképe keresztrejtvény helyes megfejtőinek első díja lett, nevéből anagramma született (Veronál Mar). Év végéig öt újabb bemutatóban szerepelt (J. Gilbert–H. Zerlett–W. Prager: A kis huncut – Lenz Lili; J. Gilbert–R. Bernauer–R. Österreicher: A nagy nő – Spitzmüller Poldi; Sík Rezső–Bródy István–Vajda László: Leányálom – Bobo, táncosnő; O. Strauss–R. Schanzer–E. Wellisch: Rikett – a Folies Bergere táncosnője; Lajtai Lajos–Harmath Imre: Az ártatlan özvegy – Musette, szobalány). Partnere a legtöbb darabban Sziklay József volt. A kritikák felsőfokon nyilatkoztak a szubrettről, Lenz Lili megformálásáért a következő dicséretet kapta: „egyaránt színésznője a tömegnek és a műértőnek. Varázslatos fiatalsága és tehetsége harmatos áldás a szépért és művésziért áhítozó tikkadt lelkeknek. Bájos, közvetlen játéka, bravúros és mégis graciőz táncai fő tényezői a darab sikerének.” (Színházi Élet, 1925/27., 24. o.) Ezen a nyáron felröppen várható férjhezmenetelének diszkrét híre (hogy korábban Halmay Tibor színész udvarolt neki, az még a Miskolczi Napló említett cikkének elejtett megjegyzéséből derült ki), anyagi helyzetének pozitív alakulásáról is olvashattak rajongói: egy kecses háromüléses Citroën kocsi boldog tulajdonosaként lázasan belefogott az autóvezetés elsajátításába, s új lakása lett a Főuccában (sic!), vagyis a Váci utca 78. szám alatt. Megjárta Londont, hogy a Palladium nagy revüjében bemutatott új tánc, a charleston koreográfiáját és zenéjét hazahozza, amit azután A nagy nőben Érckövy Lászlóval be is mutattak.

Ősszel a napilapok viszont már arról számoltak be, hogy Molnár Vera belekeveredett az ún. „róthjani” ügybe, vagyis Róth Jenő János 24 éves fiatalember sikkasztási esetébe. A jó megjelenésű érsekújvári fiatalember a megelőző másfél évben a főváros ismert alakja lett. Állítása szerint „félhivatalos” kormánymegbízást teljesített: Budapesten megvette a lebélyegezetlen koronajáradék-kötvényeket és kicsempészte Prágába, ahol horribilis összegért túladott rajtuk, és ezzel körülbelül tíz milliárd koronát keresett, melyet széles baráti körére nagyvonalúan el is költött. Az első (meg nem nevezett) művésznő ismerősével történt szakítása után mind gyakrabban látták Molnár Vera társaságában. Mecénásaként szerepelt, ékszereket vásárolt, elegáns lakást rendezett be a művésznőnek, virágokkal lepte meg, sőt amikor Molnár Vera a Városi Színházban mint első primadonna kezdett szerepelni, kedves, finom öltözőt rendezett be számára. Róth Jani kissé zilált éjszakai élete ellenére több pénzügyi cég bizalmát is elnyerte, így a Miklós és Baross Bankét is, akik végül feljelentették. Molnár Vera öltözőjéből vitték el a detektívek, „őrizetbe vétele azonban nem keltett valami különösebb emóciót. Budapest színházi köreiben nagyon jól tudták, hogy valami baj lehet Róth Jani körül, mert az utolsó hetekben Mercedes kocsiját felajánlotta az egyik sorsolási vállalatnak. Majd elzálogosította Citroen autóját is és már csak egyszerű konflisra tellett. A színházi körökben, ahol mindig mindent tudnak, híre terjedt annak is, hogy Molnár Vera művésznőnek néhány ékszerdarabját is el kellett zálogosítania, hogy legnyomasztóbb adósságait kifizethesse.” (Falus Ferenc: Róth Jani, a konjuktúra utolsó „milliárdosa”, Az Est, 1925. október 26.) 
Volt olyan cikk is, amelyik Róth Janit szinte felmentette, míg Molnár Vera szerepét sokkal kétkedőbben ítélte meg: „Mi hát Róth Jani most? Az, ami azelőtt volt. Szerelmes fiatalember. Nem zseni. Küzdése, ötletei, üzlete semmi sem volt más, mint egy szerelmes ember csökönyössége, vad ragaszkodása, igyekezete. Mindent egyért. A szerelemért. Róth Jani azelőtt volt hős, amíg meg nem csúszott a narancshéjon. Hős lovag, aki nem száguldó paripán, vértezetten, hatalmas buzogánnyal a kezében virtuskodott a nőért, hanem repülőgépen, aranyjáradék-kötvénnyel a zsebében és ezerdollárosokkal imponált a szíve királynőjének. Róth Jani nem pengetett lantot csillagos éjszakán, illatterhes csendben várbástya alatt, Róth Jani bundát vásárolt Londonban, ruhákat Párizsban és éjszaka vitte ki autón a divatszalont, a selymekkel és a mértékekkel együtt az imádott lábaihoz...” (Nagy István: Róth Jani és a szubrett, avagy ki volt kenyereslány, ki a hős és miről van szó tulajdonképpen?, Magyarország, 1925. október 30.)Ebből az írásból megtudhatjuk azt is, hogy a korábbi rosszindulatú híresztelésekkel szemben imádatának tárgya nem volt kenyereslány(!), pályája kezdetén táncosnő volt a Pele-Mele bárban és a Tabarin mulatóban, s egy Csöpi névre hallgató szőke fiatalember volt a partnere. Mindenesetre Molnár Vera – saját elmondása szerint még az ügy kirobbanása előtt – felbontotta eljegyzését a vizsgálati fogságból végül szabadon engedett Róth Jenővel. Tiltakozott az ellen is, hogy lakását Róth Janitól kapta volna, az akkor még felújítás alatt álló otthonát saját pénzéből vette, s valójában édesanyjával lakott a Kaas Ivor utcában. A botrány látszólag nem ártott a színésznő népszerűségének. 1926-ban felbontotta a szerződését a Városi Színházzal, mivel nem fogadta el a Csókos asszony másodszereposztását. Halmay Tibor partnereként a Terézkörúti Színpad Ez nem revü című műsorában lépett fel a Royal Orfeumban, valamint ő került a Színházi Élet címlapjára is: „Pünkösdi rózsák között egy szőke, kékszemű fiatal lány mosolyog pünkösdi számunk címlapján: Molnár Vera. Jövő héten a Pünkösdi királynő lesz ugyanezen a helyen, őt előzte meg a színésznők közt, mint pünkösdi rózsa, a Margitszigeti Színház kedves és tehetséges primadonnája. Hirtelen, valóban, mint egy pünkösdi rózsa, bontotta ki tehetségének szirmait ez a fiatal színésznő, kevesen csináltak még Pesten olyan gyors karriert, mint Molnár Vera. Bródy István, aki igazán hozzáértő színházdirektor, rábízta színháza megnyitó darabjának primadonna-szerepét. Előre megjósoljuk: olyan lesz ebben a szerepben Molnár Vera, mint egy harmatos, piros pünkösdi rózsa.” (Molnár Vera megelőzte a Pünkösdi királynőt, 1926/21., 23. o.) Az emlegetett produkció Csak szerelem kell címen futott. A nyarat Molnár Vera Abbáziában töltötte, Rudolf Bernauer berlini színházigazgató vendégeként csak részben pihenéssel, hiszen a Quarnero-kávéházban rendezett magyar hangverseny fellépőjeként fergeteges gigolettet táncolt, ismét Halmay Tiborral. Kettejük neve és fotója egyre több híradásban tűnt fel közösen. Amikor Karl Braunsfeld, a híres berlini revüszínház, a Metropol Theater igazgatója a fővárosba érkezett, hogy őszi műsora számára magyar primadonnákat és görlöket szerződtessen, nemcsak Molnár Verával, hanem Halmay Tiborral is megállapodást írt alá. Itt Molnár Vera szeptemberben a Wieder Metropol című revüben lépett fel, ahol magyarul énekelt egy dalt. A szerződést később meghosszabbították, szerepelt az Adieu Mimi című revüben és a Cirkuszhercegnő 25. előadása után ő vette át a szubrett szerepet. Az időleges külföldi távollét, a jótékony feledés használt a művésznő renoméjának. 1927 tavaszán megkapta Huguette szerepét a Magyar Színház Csókról csókra című darabjában (M. Yvain: Pas sur la bouche, fordította Heltai Jenő). Többek között Titkos Ilona, Berky Lili, Gombaszögi Ella, Kertész Dezső, Csortos Gyula, Z. Molnár László voltak partnerei.
 

Maurice Yvain Csókról csókra című darabjában a Magyar Színházban (balra) és Halmay Tiborral a bécsi Boulevard Theater revüműsorában (jobbra), 1927
 
Fellépett Harmath Imre szerzői matinéján is a Fővárosi Operettszínházban. Fotója májusban ismét a Színházi Élet címlapján tündökölt (1927/20.), s a Budapesti Nemzetközi Vásáron Mihály Ottó gyógyszerész termékének, a Feketefejű Shampoon-nak „húzóneve” lett. Ősztől Molnár Vera a bécsi Boulevard Theater mint revü-primadonnát szerződtette. Itt 1928 elején a Világtörténelem tetszik? című újdonságban szerepelt Éva szerepében, Halmay Tibor Ádámja és Marion Mill Kígyója mellett. Bár a házasságkötésre nincs adatunk, a Színházi Élet 17. számában Molnár Verát és Halmay Tibort a színészházaspárok között sorolták fel.
 
Molnár Vera (Éva), Halmay Tibor (Ádám), Marion Mill (Kígyó)
Boulevard Theater (Bécs), 1928
 
Márciusban a bécsi és a már lekötött müncheni fellépések közötti időszakra a színésznő elvállalta, hogy a Fővárosi Operettszínház Zenebona című darabjában (Ábrahám Pál–Bródy István–Harmath Imre) 25 előadásra átveszi a megbetegedett Fejes Teri szerepét. Ebből aztán utóbb konfliktusa támadt Faludi Sándor igazgatóval. Mivel Fejes felgyógyulását követően a 19. előadás után visszavette szerepét, Molnár Vera az elmaradt előadások után járó honorárium mellett még 10.000 pengő kötbérre is igényt tartott. Itthon ezt követően a Király Színház Szeretlek! (H. Christiné–A. Willemetz–S. Garnier, fordította Harsányi Zsolt) című operett-revüjében lépett színpadra a bárókisasszony szerepében, s a Latabár Kálmánnal expressz-vonat tempóban előadott foxtrott-paródiát általában ötször kellett elismételniük. 1928 második felét Molnár Vera német színházaknál töltötte. Mivel egy aprólékos listából (Színházi Élet 1928/33., 80. o.) tudjuk, hogy Halmay Tibor ekkor Berlinben aratott sikert, s bár Molnár Vera fellépéséről nincs adat, mégis feltételezhetjük, hogy Bécs és München (itt a Hans im Glück című revüben lépett fel a Deutsches Theaterben) mellett Berlinben is időzött. Ekkor készülhetett Rauscher György festménye is, melynek reprodukcióját a Színházi Élet 46. számának 68. oldalán fekete-fehérben leközölték.
 
Az 1929-es év a primadonna számára felváltva müncheni és bécsi fellépések jegyében telt. A bécsi Kammerspiele 1930. február 17-én tartott szenzációs bemutatójának híre pedig Budapestre is eljutott: Herczeg Géza és Farkas Károly (zene R. Katscher) Wunder-bar című darabjában a színpad és nézőtér teljesen összeolvadt, az egész helyiség nagy mulatónak volt berendezve, a színészek a közönség körében ültek, és a bárasztalok mellől felhangzó párbeszédekből bontakozott ki a történet: a parkett táncos, a bankigazgató és annak fiatal, szép felsége közötti szerelmi dráma. A női főszerep természetesen Molnár Veráé volt. (4. kép) Neve a hazai lapokban legközelebb 1932-ben tűnt fel ismét egy meglehetősen furcsa ügyben: a Berkovics ruhaszalon egy mormota-bunda és két selyemruha árát kívánta behajtatni rajta bírósági úton. A megrendelés még 1924-ben történt, a kifizetetlen összeg 1430 pengőt tett ki. A problémát a kötelezett személye jelentette, mivel Molnár Vera szerint annak idején a ruhaféléket Halmay Tibor rendelte neki ajándékba, míg Halmay azt állította, a szalon kérte fel őt, hogy Molnár Vera rendeléséhez vállaljon kezességet. Mivel az azóta eltelt években mindkét művész külföldön dolgozott, a szalon csak hazatérésük után tudta benyújtani a keresetet, Molnár Vera ellen januárban, míg a filmezés miatt Budapestre érkezett Halmay Tibor ellen csak novemberben. Ez az ügy mindenesetre azt jelezte, hogy Molnár Vera és Halmay Tibor kapcsolata már korábban meglazult.

Tegyünk egy kis kitérőt és ismerjük meg Halmay Tibort (1894–1944). Katonatiszti családból származott, a nagyváradi hadapródiskola elvégzése után részt vett az I. világháborúban. 1919-ben pályát változtatott és színész lett. (10. kép) Szerepelt a Fővárosi Operettszínházban, a Városi Színházba és a Király Színházban is, főleg operettekben. 1926 őszén rövid ideig a Casino mulatót bérelte, majd 1928-ban és 1930-ban Max Reinhardt berlini színházában lépett fel.
Herczeg Géza-Farkas Károly: Wonder-bar 
Kammerspiele (Bécs), 1930
 
Ezután Budapesten és Bécsben élt. Mint akrobatikus tánctudással bíró vérbeli táncoskomikus hamar sztárrá vált itthon és külföldön egyaránt: 1929–1944 között magyar és német filmek szereplője volt (Őfelsége, a szerelem; Egy dal, egy csók, egy lány; Tavaszi parádé; Szerelemmel vádollak!; A dunai hajós; Bécsi sramli stb.). A magyar közönség leginkább az Egy bolond százat csinál című filmből ismerte. 1944 októberében ismét katonai szolgálatra jelentkezett, és a fronton szerzett betegsége következtében halt meg.
Visszatérve Molnár Verához, szerencsétlenségére 1933 januárjában ismét fellobbant a Róth Jani ügy. Az immár 32 éves spekuláns első lebukása után visszavonult, majd három év múlva újra megjelent Pesten. Oldalán feltűnt Molnár Vera is, akit Róth Jani azzal az ígérettel csábított haza Berlinből, hogy Budapesten fejedelmi lakást rendez be számára, és előkelő életmódot biztosít számára. Ígéretét be is váltotta, és lovag Freystädtler Jenő bérpalotájában, a Múzeum utca 3. számú házban valóban kibérelt egy ragyogó lakást, amelyet gazdagon berendezett, továbbá elárasztotta Molnár Verát hódolata minden jelével. A fezőrt ezúttal Magyar Jenő földbirtokos vagyonának hűtlen kezelésével, s aktuálisan háromszázezer pengő elköltésével gyanúsították meg. A primadonna meg sem várva a fejleményeket, értékeit összecsomagolva azonnal Berlinbe utazott. A szökésben lévő Róth bankár ellen bűnvádi feljelentést tettek s egész Európára szóló elfogatóparancsot adtak ki. Molnár Vera később igénypörben igyekezett bizonyítani, hogy a szóban forgó lakás teljes berendezését Bécsből hozta magával, illetve az itteni bútorasztalost ő fizette.
A pesti közönség 1933-ban és 1934-ben főleg Molnár Vera bírósági szerepléseiről értesülhetett, mivel a korábbi ellentmondó vallomások miatt folytatódott a Berkovics-szalon féle ruhapör is, és a színésznőt végül hamis tanúzással vádolták meg. 1934 júliusában először egy premier elhalasztása volt a hozzá kapcsolódó hír. A Budapesti Színház „…itt a szerelem” című revüoperettjének (Adler Oszkár–Görög László) sajtóbemutatóján a pergő ritmusú carioca táncolása közben „Molnár Vera elesett. Egy másodperc tört része alatt felnyalábolták, kivitték. Sziklay tovább táncol, arcán kényszeredett mosoly, néhány színészi gesztus, a zene tovább szól, talán kicsit hangosabban, a közönség nem vesz észre semmit. Azt hiszi mindenki, hogy a rendezés trükkjei folytatódnak.” (8 Órai Újság, 1934. július 4.) Molnár Vera bokaficamát aztán narkózisban helyreigazították. Később a bemutató is rendben lezajlott.
Ettől kezdve Molnár Verával kapcsolatban érdemleges hírrel nem találkozunk.
 
Rauscher György: Önarckép, 1921. (Forrás: Wikipédia)
A portré megkívánja, hogy Molnár Vera története után bemutassuk a festőt, Rauscher Györgyöt is.
Rauscher György 1902-ben született Dorogon. Édesapja dr. Rauscher Zsigmond a község bányaorvosa volt. A gyermek egyéves korában a család Komáromba költözött. Mégis művészként később jó néhány képét Dorogi-Rauscher Györgyként írta alá, számon tartva ezzel szülőhelyét. A rajzolás, festés alapjaival a komáromi bencés gimnázium tanulójaként tanára, Harmos Károly ismertette meg. A műtermi munka mellett a plein-air festésmódot nyaranta Komáromi Katz Endre festőművésztől sajátította el. A gimnáziumi érettségi után művészi képzésének következő állomása az 1920-as tanévben a bécsi Akadamie der Bildenden Künste volt. Bécsből hazatérve a Képzőművészeti Főiskola növendéke lett, 1921–23 között Réti István tanítványa. Ezt követően 1923-ban az olasz Riviérára, majd később Párizsba utazott. 1926–27-ben Budapesten, 1928–30 között pedig Berlinben élt, ahol a Scherl kiadó számára dolgozott. Megnyerte a Sport im Bild címlap-pályázatát, melynek eredményeként a kiadvány állandó illusztrátora lett. 1930-ban Párizsból lappangó betegséggel tért haza, majd rövid tátrai kezelés után még abban az évben Rév-Komáromban hunyt el.
Rauscher Györgyöt a dekadens művészet kiváló képviselőjeként emlegették az 1920-as években. Művei különös atmoszférát sugároznak. Olyan portréfestő volt, aki lélektani tanulmányokat folytatott a festmények elkészítése előtt. Szülővárosa 2002-ben Rauscher György-díjat alapított, amelyet minden évben egy, a város művészeti életében kimagasló teljesítményt kifejtő alkotónak ítélnek oda.
2015-ben az ismert esztergomi műgyűjtő, dr. Zsembery Dezső kezdeményezésére az esztergomi Duna Múzeum Európai Közép Galériájában Rauscher György műveiből átfogó kiállítást rendeztek, melyhez a Petőfi Irodalmi Múzeumból és a komáromi Klapka György Múzeumból is kölcsönöztek képeket. Egy pozsonyi magángyűjtő révén három – addig lappangó – Rauscher-festményt mutattak be a tárlaton. A három kép közül kettőt (Halotti tor és Férfi portré) egy korábbi, Rauscher munkásságát bemutató katalógus alapján könnyen azonosítani lehetett. A Halotti tor a vászon hátulján található cédula alapján feltehetően szerepelt az 1920-as években a Nemzeti Szalon kiállításán is. A harmadik kép a Szerelmes pár című alkotás volt. A pozsonyi gyűjtő a képeket egy szlovákiai ház pincéjében találta, és csak a restaurálás után derült ki számára, hogy Rauscher-műveket vásárolt.
Molnár Vera portréja tovább gazdagítja Rauscher életművét. A képen egy szőkés barna hajú, világítóan kék szemű fiatal nőt láthatunk. Fehér blúzban, barackszínű blézerben, nyakában diszkrét gyöngysorral disztingvált polgári eleganciát sugároz. 1928-ban a modell még csak 22 éves volt, tekintetében és félmosolyában azonban a már tapasztalatokat szerzett ember melankóliája tükröződik. Rauscher György valóban lélektani indíttatású festő volt!
 

Írta: dr. Ács Piroska