Bajor Gizi névjegye, 1914. 
Papír, nyomtatvány, verzón autográf tintaírású rájegyzéssel, 40x103 mm
(OSZMI Kézirattár, 2016.7.1)
 
 
Nemrég került az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Kézirattárába Bajor Gizi pályakezdésének e ritka dokumentuma. A műtárgy részletes bemutatásával, a kezdő színésznő művészi útkeresésének felidézésével a hatvanöt éve, 1951. február 12-én tragikus körülmények között elhunyt nagy művészre, kiállítóhelyünk névadójára emlékezünk.
 
Bajor Gizi, azaz Beyer Gizella 1914. május 31-én vette át diplomáját a színiakadémián. A tehetséges fiatal színésznőt a Nemzeti Színház szerződtette. Az új évad megkezdése előtt, 1914. július 28-án azonban kitört az első világháború, s 1914. szeptember 13-án, a gyors győzelemig, ideiglenesen felfüggesztették az állami színházak működését. Az előadások csak 1915. január 28-án kezdődtek meg ismét.
 
Az 1916. január 9-én megjelenő Színházi Élet címlapját Bajor Gizi fényképe díszítette, a színházi hetilap kilencedik oldalán pedig oldalnyi ismertető jelent meg szerzői megjelölés nélkül. Érdemes teljes egészében idézni:
 

„Ha van szerepkör, amelynek művészei egyre ritkábbak és ennél fogva értékesebbek lesznek, akkor ezek közt elsősorban áll a naiváé. Természetes, mert hisz ez az egyetlen olyan szerepkör, amely a fiatalság minden üdeségét, kedvességét és báját követeli meg egy részről, másrészről pedig ugyanazt a nagy kiforrott egész és biztos mesterségbeli tudást, amelyet más feladatkörök művészei hosszú esztendők munkájával érlelnek meg magukban pályájuk delelőjén.

A Nemzeti Színháznak e nehezen található klenodium [kincs] dolgában is szerencséje volt. Szerencséje és okossága, amikor a színészakadémia két esztendő előtt végző növendékei közül megtalálta Bayor Gizit, aki mind e nehezen egyesíthető értékeket dúsan és szépségesen kapta ajándékul abból a bőség szaruból, amelyből titokzatos kezek a tehetséget osztják. Már növendék korában tűnt fel a Kicsinyek című dráma egyik főszerepében, Gárdonyi Annuskája hozta meg első igazi sikerét, s ez idei szezon kezdetén Gábor Andor Palikájának egyik finom és megható figurájában a kis Rizában már mint a Nemzeti Színház akkreditált új naivája kapott bőséges tapsot, méltóan sokat és nagyot kivételes talentumához művészi érettségéhez, mely az iskolai padból a legelsők közé emelte, vagy ha nem is a legelsők közé, legalább, oda ahol már csak egy lépés választja el ettől a kivételes rangfokozattól. Legutóbb, Csiki Gergely Nagymamájában, Márta szerepében, aratott igaz, meleg sikert.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lelkes méltatásból is kitűnik, hogy kezdetben Bajor elsősorban a kortárs magyar drámák naiva szerepeiben tűnt fel a kritikusoknak, bár klasszikus magyar és külföldi színművek hosszú sorában is szerepeltették. Első jelentősebb alakítása volt 1915 februárjában a Tartuffe-ben Orgon leányának, Marianne-nak szerepe, majd fellépett magyar klasszikusokban – Az ember tragédiájában (Gábor főangyal) és Gaál József A peleskei nótárius című énekes bohózatában (Fanny), és egy német klasszikusban is, a Nemzetiben1879 óta műsoron lévő, Michael Klapp szerzette Rosenkranz és Güldenstern című vígjátékban.

A színház 1915. május 2-án újította fel Gárdonyi Géza Annuska című vígjátékát, melynek címszerepében aratta Bajor Gizi első említésre méltó sikerét. Sorba jöttek a kisebb-nagyobb szerepek: Gábor Andor Palika című színművében Riza, Molnár Ferenc felfokozott érdeklődéssel övezett mirákulumában, A fehér felhőben az Angyal szerepében lépett a színpadra, míg Móricz Zsigmond Pacsirtaszójában már főszerepet osztott rá a direkció (A menyecske).

A kezdeti visszafogott hangú bírálatok két év alatt egyre lelkesebbé váltak, míg 1917 októberében Bródy Sándor Dadájának  megformálását – már a kor olasz színésznő ikonjának, Eleonora Dusénak alakításához hasonlították. Ambrus Zoltán igazgató, aki nagy ambícióval egyengette Bajor pályáját, azt szerette volna, ha a fiatal színésznő William Shakespeare Rómeó és Júliájában ér el arra a művészi fokra, mely kétségbevonhatatlanul a Nemzeti Színház első számú művészei közé emeli. Bár a lapokban dicsérő kritikák jelentek meg az 1918. június 7-én bemutatott előadásról, Bajor nem váltotta be a direktor reményeit. Shakespeare bonyolult nyelvezetű, költői szépségű sorai hamisan csengtek alakításában, Júlia szerepe idegen volt habitusától, szerepformálása elmaradt a nagy elődökétől. Végképp bebizonyosodott, hogy a színésznőnek nem állnak jól a heroina szerepek, vissza kell térnie a polgári miliőben játszódó darabokhoz, az olyan szerepekhez, mint az előző nagy sikerben, Molnár Ferenc Úri divatjában alakított eladó kisasszony, Paula.

Bajor Gizi tehát a háború végére „a megfelelő pályára” állt, nevét a vezető művészek között emlegették, kikristályosodott, mely szerepkörben érhet el sikereket. A Nemzeti Színház szerzői neki írták a darabokat, rajongók hada várta esténként a művészbejárónál, sőt a Színházi Élet olvasói Intim Pistától arról is értesülhettek, hogy menyasszony, vőlegénye, dr. Vajda Ödön ügyvéd a háború kitörése óta a fronton harcolt.

 
A bemutatott névjegy sok hasonló tartalmú, ám szedett-vedett cédulácskával nemrég került a Kézirattár gyűjteményébe. Különleges, hiszen ilyen korai dokumentum nemigen maradt fenn Bajor Gizi nemzeti színházi pályájáról. A névjegyen még eredeti vezetékneve áll: Beyer. Neve a színlapokon fokozatosan változott Bayorra a kezdeti években, s végül az arisztokratikus „y” kopott „j”-vé, s lett Beyer Gizikéből Bajor Gizi.
 
Furcsán hat a mai szemlélőnek, hogy keresztnevét a névjegyen Gizikeként tüntette fel. Talán ifjú korát akarta sejtetni, bizonytalanságát leplezendő, hiszen egy kezdő, tapasztalatlan színésznőnek sok minden elnézhető! Esetleg szerepkörére tett utalást: Beyer Gizike – nehezen lehetne tökéletesebb nevet kitalálni egy naivának! Az is lehet, hogy a névjegyeket 18. születésnapjára kapta, hiszen az úri családok ekkor mutatták be hivatalosan leányukat a társaságnak – ekkor névjegyet kellett beküldeni az ajtót nyitó inassal vagy szobalánnyal. Ez megmagyarázná azt a furcsaságot, hogy a név alatt nem szerepel a „Nemzeti Színház tagja” státus.

A névjegy hátlapján a következő üzenet olvasható:

„Kérem Baronics Úr vegye fel a fizetésemet az Operánál. Köszönettel Beyer Gizi”

Több hasonló üzenet íródott Baronics úrnak, szinte az egész társulat megbízta gázsija felvételével. Volt, aki a keltezést sem feledte: 1914. október 16.

Baronics, a Nemzeti Színház irodaszolgája lehetett, aki az állami színházak – a Magyar Királyi Operaház és a Nemzeti Színház közös gazdasági hivatalában, az Operában felvette a Nemzeti Színház művészeinek fizetését. Az állami színházakban szünet volt ekkor, próbákat, előadásokat nem tartottak, a háború gyors befejezésére várt mindenki – valószínűleg otthon.

Csiszár Mirella