Kálmán Imre A csárdáskirálynő című operettjét 1915. november 17-én mutatta be Bécsben a Johann Strauss Theater. A művet száz év óta nagy sikerrel játsszák világszerte. A jeles évfordulóról az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a Budapesti Operettszínház felkérésére kiállítással emlékezett meg. A tárlat címe – Éljen a szerelem! – a színjáték születését idézi. A szövegírók: Jenbach Béla és Leo Stein azt szerették volna, ha Es lebe die Liebe! címmel hirdetik új operettjüket. Ám a színház repertoárján ekkor már szerepelt a Rund um die Liebe, ezért Erich Müller igazgató úgy döntött, hogy olyan védjegyet választ, mely sejteti a magyar tematikát. Így a Die Csárdásfürstin cím került a plakátokra.

A színháztörténeti kiállításokon örök nehézség, hogy a színlapokon, fényképeken, díszlet- és jelmezterveken kívül milyen tárgyak kerüljenek tárlókba és az enteriőrbe.

A magyarországi gyűjteményekben sajnos nem maradtak fenn olyan ereklyék, melyek felidézik A csárdáskirálynő százéves előadás-történetét. Néhány évvel ezelőtt azonban Tiboldi Mária színésznő az Országos Színháztörténeti Múzeumnak ajándékozta azt a jelmezt, melyet Vereczki Szilviaként 1963-ban viselt először a Fővárosi Operettszínházban A csárdáskirálynő előadásán.

Az új operettek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért Gáspár Margit, aki a Fővárosi Operettszínháznak 1949-ben, az államosítás után lett a vezetője új ötlettel állt elő: a népszerű művek zenéjét meg kell hagyni, a szövegkönyvet viszont az új viszonyoknak megfelelően kell átalakítani. Békeffi István és Kellér Dezső kapott megbízást Kálmán Imre A csárdáskirálynő című darabjának leporolására.

Gáspár Margit elsősorban Honthy Hanna népszerűségére építette az Operettszínház műsorát. Az idősödő primadonnával azonban komikus lett volna Szilvia szerepét eljátszatni, ezért az igazgatónő teljesen átgyúratta librettót. Főszereplővé lépett elő Anhilte hercegné – az új változatban Cecília – és Miska főpincér, akit Feleki Kamill alakított. Honthy és Feleki azonban a primadonna és a táncoskomikus: Szilvia (Németh Marika) és Bóni (Rátonyi Róbert) kárára emelkedett ki az operettből, alaposan felfordítva a mű dramaturgiáját. S így számos következetlenség került a színpadi alakok jellemébe.

A Fővárosi Operettszínház előadása mégis meghódította a közönséget, s nemcsak Budapesten, hanem Moszkvában, Leningrádban, Bukarestben, Velencében, Bécsben, Pozsonyban, Kassán, Triesztben és Athénben is. A leírhatatlan sikert jól jellemzi, hogy Szinetár rendezését csak tizenöt évvel a bemutató után, 1969-ben vették le a műsorról.

Az előadás díszletét Fülöp Zoltán, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte. A kritikusok nem kényeztették el az utókort, s a jelmezekről csak közhelyes említést tettek. Ezért segítségül hívjuk Cenner Mihályt, aki Márk Tivadar munkásságáról szólva eltöprengett: milyen az ideális jelmez: „Olyan, amely formában, színben, egész jellegében kifejezi az író által alkotott és a rendező szándéka szerint színpadra állított alakot. Stílusa megegyezik a díszletével, harmóniában van annak és a többi jelmeznek a színével, és mindenekfelett szolgálja a színpadi játékot. Lehet, sőt kell is, hogy egy korhű kosztüm látványos legyen, de ne önmagáért hivalkodó. Társművészet a jelmeztervezés, társa a díszletnek, társa a rendezésnek, sőt társa lehet a színész alakításának is. Fontos, hogy a szereplő jól érezze magát a jelmezben. Nemcsak hogy ne akadályozza őt a mozgásban, énekben, gesztusokban, de alkalmazkodjék a színész testi adottságaihoz, illetve ha azokat korrigálni kell, a jelmez segítse ebben. […] Márk Tivadar tervei példamutatóan dokumentálják a szép, a jó, mondhatni a tökéletes jelmez kritériumait.” [1]

»Nem tudom. Ez még sajnos a szép fehér ruhámnak szól, és nem nekem. De remélem, eljön az az idő, amikor a személyemnek fog szólni.« [2]

Nem a szép fehér ruhát láthatja a Budapesti Operettszínházban a kiállítás közönsége, hanem a gyönyörű feketét. Ám így – a bemutató után hetven évvel – végre ismét a primadonna került a középpontba. Ne feledjük: eredetileg Szilvia a címszereplő – belépője az operett legismertebb dala, s Honthy Hannának csak a Hajmási Péter, Hajmási Pál refrénű mulatónóta átdolgozása jutott…

Írta: Gajdó Tamás