Bodor Aladár Fejvásár című bábdarabjának kézirata

 

A főhőst sorsával való elégedetlensége hajtja újabb és újabb fejek vásárlására – a fejcsere által személyisége és körülményei is megváltoznak. Végül eljut a saját, kezdetben lecserélt fejéhez, hogy végre magára találhasson. A humorral gazdagon átszőtt szöveget olvasva, felmerül az önéletrajzi párhuzam kérdése. Ki volt Bodor Aladár, vajon önazonosan élte-e életét, amikor 63 évesen a boldogság kereséséről írt darabot?

 

Bodor Aladár fából faragott bábfejeivel. Budapest, 1940 körül

OSZMI Bábtár, Bodor-hagyaték

 

A lexikonok szócikkei szerint író, költő, újságíró, gimnáziumi tanár. És bábművész – teheti hozzá a kutató, aki elmélyedt Bodor Aladár munkásságának feldolgozásában. 

 

Nem csupán kortársa, hanem barátja is volt Orbók Lórándnak [1.], az első magyar művészi bábszínház alapítójának. 1909 és 1912 között nyaranta együtt utaztak külföldre. Utazásaik tervezésénél fontos szerepet játszott az adott ország bábtörténete, bábkultúrája. Jártak Franciaországban, Csehországban, Olaszországban, Törökországban és Egyiptomban is. Párizsra így emlékszik vissza: „Orbók Lóránddal gyakran beültünk egy-egy bábszínházba, s a gyermekekkel együtt nevettünk, ordítoztunk, gyönyörködésükben gyönyörködtünk. Haza is hoztam 4-5 bi-bá-bó fejet.” [2.] Ezeket a kesztyűsbábfejeket mintának hozta, játszani csak saját készítésűekkel játszott. 1911-ben Egyiptomból Szicília felé tartva a négynapos hajóúton kenyérbélből készített bábokkal szórakoztatta az utasokat. Az első világháborúban, a harctéren is játszott, burgonyából faragott bábfejekkel parodizálta a tiszteket. Első felesége [3.] halála után, bábjátékkal próbálta enyhíteni kisfia szomorúságát. Második felesége [4.] visszaemlékezéseiből [5.] az derül ki, hogy az 1945-ben lakásukba betörő orosz katonát megnevettette bábfejeivel, majd oda is ajándékozott neki egyet. Rév István Árpád [6.] a Nemzeti Bábszínjáték megnyitása előtt Bodor Aladártól kért szakmai tanácsot, bábtörténeti ismereteire és arra hivatkozva, hogy szívügyének tekinti a bábszínházat. 

 

Bodor Aladár valóban szívügyének tekintette a bábjátékot, mert felismerte varázsát, amellyel a legkülönfélébb (krízis)helyzetekben is megszólíthatók az emberek. Minden nehézség és az állami szervekkel való folyamatos küszködés ellenére is kitartott amellett, hogy a báb életszükséglet, mások felüdítésére alkalmas művészi eszköz, korra és élethelyzetre való tekintet nélkül.

 

A kolozsvári egyetem filozófia szakos hallgatójaként kezdett bábozni. Maga faragta kesztyűsbábokkal a Kolozsvár környéki falvakat járva tanított. A visszaemlékezések szerint, ha kétméteres alakjával megállt a falu főterén, tarisznyáját paravánként használva, felbújtatott mögüle egy-két bábfigurát, a gyermekek azonnal köréje gyűltek. Játékát még érdekesebbé tette, hogy remek hasbeszélő volt. Később tanárként is gyakran használt bábot az óráin, mert hatásosabbnak tartotta a humorral nevelést a fegyelmezésnél. Komlós Aladár [7.], volt tanítványa így emlékezik Bodor Aladárra: „Remek ember volt. Kiváló tanár, lenyűgöző karakter, valóságos csoda. Bearanyozta diákéveimet. Ötödikes gimnazista koromtól tőle tanultam a magyar irodalmat és nyelvet, úgy is mondhatnám a magyar irodalom és nyelv szeretetét. Mert az ő tanításában az érzelmi hatás, az emocionális elem volt az alapvető. Semmiben sem hasonlított a szabályos tanár típusára: kiváló, lobogó lelkesedésű előadó volt. A szabályoknak, sokszor a tanmenetnek is fittyet hányt, azt tartotta, hogy a diákok inspirálása fontosabb az ismeretanyag rendszeres közlésénél…Képzeljen el egy két méter magas, sovány, szüntelenül égő, Don Quijote-szerű férfiút, aki nyílt volt, szabad és melegszívű ember, csupa segítőkészség és megértés…. Nem olyan tanár vagy költő, olyan ember szerettem volna lenni, mint ő!”  [8.]

 

A tanítás mellett több napilapnak is dolgozott, 1908-ban a Nyugat első évfolyamában két versét is közölték. [9.] 1906-ban, 1910-ben és 1925-ben is megjelent egy-egy kötete, de a visszhangja egyiknek sem volt igazán pozitív. A kritika szerint költészete művészi szempontból kevésbé értékes, mint amilyen mély emberileg. Ő volt Ady zsenijének egyik első felismerője és hirdetője. Bátran vállalva a következményeket, a tanmenettől eltérően diákjaival is megismertette Ady költészetét. Már 1907-ben – megjelenése után azonnal – együtt olvasták Ady Új versek című kötetét. Ady hatással volt Bodor Aladár költészetére, de soha nem utánozta. Saját úton járt a Nyugat első nemzedékének költői közt. „Azt hiszem, a mai többi magyar verselők dolgaitól megkülönböztetően valami sivár szépség a közös tulajdonságuk Bodor verseinek.” – jellemezte költészetét Tóth Árpád.[10.] Verseken kívül útirajzokat, irodalomtörténeti és pedagógiai tanulmányokat, Alagya Dalár álnéven pedig szatírákat írt. 

 

 

Baráti viszonyban és aktív munkakapcsolatban állt bábjátékosokkal, de – akárcsak tanárként vagy költőként – saját útját járta ebben is. Második feleségével gyakran tartott mesedélutánokat külvárosi gyerekeknek iskolákban, játszótereken. 

 

1935-ben megindult a Családi Kör című folyóirat, amelynek Gyermekbokréta mellékletében minden hónapban megjelent egy-egy könnyen előadható bábszíndarab Bodor Aladár tollából, amelyhez kaphatók voltak bábfejek is. Ettől kezdve valósággal ostromolták az olvasók, mindenki bábfejekhez akart jutni. Már alig győzte a bábfaragás-gyakorlattal egybekötött bemutató előadásokat, amelyeket a Cserkész Szövetséggel együtt szerveztek, amikor jelentkezett egy sokszorosítást vállaló cég: Poszek Géza babafejkészítő Pesterzsébetről. Hármas szerződést kötöttek a Cserkészbolt Szövetkezettel, így 1938-tól országszerte kaphatók voltak a Bodor-féle bábfejek. Eleinte 25, majd 40 féle bábfejből lehetett válogatni. Darabja 1 Ft-ba került, de a szegény tanyasi iskoláknak és árvaházaknak ajándékba küldték. 1939-től minden év végén könyv formában is kiadták a Gyermekbokréta mellékleteket – pillanatok alatt szétkapkodták. 1942-ben Bodor Aladár könyvet jelentetett meg, bábtechnikai tanácsokkal és bábszíndarab-gyűjteménnyel – szinte azonnal elfogyott. [11.] A magyarázó rajzokat legidősebb fia [12.], a borítót Márton Lajos [13.] tervezte. Az 58 bábdarab közül 30 kisebbeknek, 28 nagyobb gyerekeknek szól. Felnőtteknek írott két bábdarabja nem jelent meg, ezek közül az egyik a Fejvásár.

 

Részlet a Fejvásárból

 

A szövegeket gazdag szerzői instrukciók kísérik, a Bábszínház című fejezetben minden részletre kiterjedő, praktikus tanácsokkal látja el a potenciális bábjátékosokat. 

 

Hogy publikációinak célja nem üzleti forgalmának növelése, hanem a bábjáték népszerűsítése volt, abból is látszik, hogy a készen kapható fejek felsorolása mellett hangsúlyozza, legjobb, ha a fejeket mindenki maga készíti el, saját kezűleg. Ehhez segítségképpen pontos instrukciókat ad: 

- Egyetlen fő jellemvonást fejezzen ki, de mindig tréfásan, túlozva. 

- Legalkalmasabb a hársfa, mert az elég puha és kiszáradás után sem hasad. 

- A bábfejet 21 mm átmérőjű centrálfúróval kell kifúrni nyaktól majdnem a fejtetőig. A vékonyabb ujjúak csavarjanak ujjukra gumi- vagy rongyszalagot. [14.]

 

Azok kreativitásának fejlesztésére is gondolt, akik mégis a kész bábfejek mellett döntenek. Úgy tervezte őket, hogy bármelyiknek a fejére az áll alatt és a fül mögött vezetett egyszerű, 1 mm vastagságú iratösszefogó gumiszalaggal sapkát, koronát, hajat erősíthessenek. 

 

Bodor Aladár bábfejei az OSZMI Bábgyűjteményében

 

Érdekes, hogy a bábszínpadi illúzióval kapcsolatban milyen ellentmondásos nézeteket vallott. Véleménye szerint a tökéletes illúzió érdekében a bábjátékost feltétlenül paraván mögé kell rejteni, vigyázni, kell, hogy ne lepleződjön le a mozgató, tehát a közönség kizárólag az „életre kelt” bábokat lássa. Ha egy szereplő eszik, a valósághűség kedvéért a mozgatónak is ajánlott közben ennie; a kellékeknek is mind igaziaknak kell lenniük, legyen az tojás, alma, palacsinta vagy akár lekvár. Másfelől viszont kifejezetten illúziótörő. A humorforrás minden esetben valami kizökkentő: ha egy szereplőről azt mondják, hogy bogaras, bogarak másznak ki a fejéből nyílt színen; a vízbe pottyant szereplő testét a másik kicsavarja; a falánk szereplő hasát felvágják és nagyméretű tárgyakat húznak belőle elő.  Maguk a bábok is ezt a kettősséget fejezik ki: a fej és a ruha között kilátszó ujj Bodor Aladár szerint nem rontja, sőt, fokozza a hatást. 

 

Kitért a megfelelő világításra is. Ha nincs villanyvilágítás a helyszínen, a színpad a világosság felé táruljon, a nézők háttal legyenek a természetes fénynek. Az ideális azonban, ha külön rivaldafény és munkafény is rendelkezésre áll, még nappali előadásnál is.

 

A mozgatásról csupán annyit szól, hogy mivel a báb arckifejezése állandó és a szája sem mozog, a játékos kísérje folyamatos taglejtéssel a beszédét, hogy a néző mindig tudja, melyik báb beszél. 

 

Két szereplőt elegendőnek tartott, ha feltétlenül kell még, akkor a harmadik báb bottal rögzíthető a színpadnyílásban. Szükség van egy kellékesre, aki a zenét, a zajokat is szolgáltatja. A szöveg mindenképpen legyen kifüggesztve a játékos szemmagasságában – erre szolgál az előre gyártott két lyuk a kiadvány felső szélén.

 

A hatás fokozása érdekében a játékos vonja be a nézőket, egyeseket név szerint is szólítson meg. Jól jellemzik Bodor Aladár életszemléletét írásának záró sorai: „Ajánlatos teljesen ingyenes bábjátszást vinni a gyermekkórházak, menhelyek apróságainak, a kisdedóvósoknak. Akár egyenként is el-ellátogathatni egy-egy szomorú beteg kisgyermekhez, hogy a zsebünkben 2-3 bábot és emlékezetünkben 1-2 nevettető darabot nyújtva, gyógyító örömet juttathassunk neki.”  [15.]

 

1938. szeptember 10-től 1949. május 13-ig pontosan vezetett üzleti naplójában [16.] név szerint feltüntette, hogy mikor kinek ajándékozott, konkrétan melyik bábfejből hány darabot (összesen 293 db). Még azt is feljegyezte, hogy legidősebb fia 1939. december 31-én levert egy polcot és összetört 22 darabot. 

 

Bodor Aladár Báb-üzemkönyve. Budapest, 1938

OSZMI Bábtár, ltsz. 92.6.1.

 

Rengeteg meghívást kapott az országszerte egyre népszerűbb bábjáték gyakorlati ismertetésére: óvónő- és tanítóképző, ifjúsági egyesületektől. Hogy előadásait minél szemléletesebbé tehesse, egy aktatáskánál alig nagyobbra összecsukható bábszínpadot épített és a bábkészítés mellett a színpadkészítést is népszerűsítette. Utazás közben a vonaton mindig faragott. Mire megérkezett, már készen is volt egy új bábfej, csak festeni kellett. Budapest ostroma alatt, a pincében is végig faragott.  Századik bábfeje éppen ott készült el. 

 

A II. világháború után 1945-ben hamarosan újra érkeztek a levelek a régi bábjátékosoktól, tanítónőktől, óvónőktől, a Cserkészbolt Szövetkezettől, sőt az újonnan megalakult MNDSZ [17.] vezetőitől is, hogy kaphatók-e még a bábfejek. Ám a pesterzsébeti Potzek cég nem vállalta a munka folytatását, mert nem bizonyult elég jövedelmezőnek a vállalkozás. Így – a magyar bábtörténetben egyedülállóan – Bodor Aladár házi iparos engedéllyel rendelkező bábfejgyáros lett. Először magánkölcsönt kellett felvenniük, hogy műhellyé alakítva lakásuk egyik szobáját, megindíthassák a munkát, majd 1947 - augusztusában az Iparügyi Minisztériumhoz fordultak 4000 forintnyi háziipari kölcsönért.

 

Egyre nagyobb mennyiségre volt igény, a Cserkészbolt százszámra rendelt. A két műegyetemista Bodor-fiú tanulmányai mellett késő éjszakáig segített a bábfejgyártásban, hogy tartani tudják a szállítási határidőt. 1948-tól a Cserkészbolt Szövetkezet helyébe lépő, illetve azt magába olvasztó Sportszerkereskedelmi Nemzeti Vállalat folytatólagosan rendelt tőlük, azonban egy év után váratlanul beszüntette megrendeléseit. A bábművészet területén is megkezdődött a tisztogatás, a kultúrpolitikának gondja volt rá, hogy az összes iskolának, óvodának és egyéb nevelési alakulatnak megtiltsa, hogy Bodor-féle bábfejeket vásároljanak, mivel reakciós bábfejeknek nyilvánították őket. Így a csupán másfél évre adott háziipari kölcsönt nem tudták visszafizetni. Halasztást, illetve részletfizetési kedvezményt pedig hiába kértek. Sőt, még be is perelték őket, megtetézve a kölcsönt a súlyos perköltséggel is. 

 

A lelki megrázkódtatások rendkívüli módon megviselték az amúgy is legyengült Bodor Aladárt. A háború alatt szerzett betegsége végleg elhatalmasodott. Középső fia, Bodor Elemér friss vegyészmérnöki diplomájával olyan állást kapott, hogy magára tudta vállalni a háziipari kölcsönt és Bodor Aladár halála előtt néhány héttel kamatostul visszafizette a tartozást. 

 

A raktáron lévő bábfejeket elajándékozták, az első 25 db faragott eredeti és először 5 db, majd később 28 db gipsz másolat került az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábtárába. De bárhol, bármikor felbukkanhat még Bodor-bábfej, hiszen az üzleti napló szerint többezer bábfej készült. [18.]

 

 

Akár íróként, költőként, tanárként, bábművészként vagy bábfejgyárosként tartjuk számon Bodor Aladárt, minden tevékenységében az vezérelte, ami számára is a legfontosabb volt. Az ő identitása az életöröm másoknak való átadásában rejlett.

 

 

Írta: Papp Eszter

 

Jegyzetek:

---