Verebély Iván emlékére

 

A közelmúltban hunyt el Verebély Iván színművész, a Centrál Színház tagja. 1937. december 7-én született Budapesten. Gyerekkorában sok időt töltött színházakban, mivel édesapja a Vígszínház és a Fővárosi Varieté orvosa volt, és gyakran vállalt ügyeletet az Operaházban és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Innen erős vonzódása a zenés műfajhoz.

 

Először karmesternek készült, zongorázni tanult, végül a színészetet választotta. 1961-ben végezte el a Színművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában. Osztálytársai között volt többek között Pap Éva, Tiboldi Mária, Fonyó István, Győry Emil, Mécs Károly és Szokolay Ottó. Pályáját Miskolcon kezdte, aztán tagja volt a Nemzeti Színháznak, a Vidám Színpadnak és a Centrál Színháznak. 

 

Útját szabálytalannak nevezhetjük, hisz a színészek vágyott Nemzetijéből szerződött át a Vidám Színpadra. Valószínűleg nem a főszerepek hiányoztak neki igazán, és nem a könnyű sikerre vágyott, hanem arra, hogy közelebb legyen a publikumhoz. Aki kritikus szellemű, éles szemű mint magánember, az jobban vonzódik a szatírához, a kabaréhoz a színpadon is. És Verebély Iván ilyen ember volt.

 

Halálával a Csala Zsuzsa, Lorán Lenke, Kabos László, Salamon Béla, Komlós Vilmos, Horváth Tivadar nevével fémjelzett komikus generáció egyik utolsó tagja hagyott itt minket.

 

1972-ben így vallott: „Megvallom, hogy én többre értékelek a nézőben egy belső mosolyt, mint egy hangos nevetést. (…) A kacagással kényeztetett néző már nem méltányolta a mosolyt. A humor és a kacagás vegyítése a kabaréban az idők folyamán a mosoly rangfosztásával járt. Ettől kezdve a sikert a kacagások számával mérték. (…) Ne is mosolyogjon a néző minden pillanatban. Csak kapjon egy emléket, amit igyekszem segítőkészen átnyújtani és este, vacsora közben emlékezzék vissza erre, vagy mondja tíz évvel később a fiának, azon az esten az a furcsa színész valamit akart tőlem.”

 

NYUGODJÉK BÉKÉBEN!

 

Írta: Lakatosné Ircsik Teréz